• Úgy tudom, mindössze hat mondatod van, de a darabban játszó színészek úgy nyilatkoztak, hogy nemcsak kitaláltál valamiféle új hanghordozást ehhez a karakterhez, de valósággal sziporkázol a színpadon.
    • Jó ezt hallani, főleg kollégáktól. Igen, jó kis szerep ez, ilyen karakter bőrébe még nem bújtam eddigi pályám során. Szinte folyamatosan jelen vagyunk a színpadon, táncolunk, barokkos alapú modern koreográfiát álmodott meg Horváth Ádám, és nagyon különleges világa van az egésznek. Jó kis helyzetkomikumok vannak benne, és mindig van egy szekrény, ahová a szeretők rendre bezáródnak. Felhőtlen kacagást ígérő darab ez.

    • Nagyon változatos szerepeket játszol és sokat, az évadod egy zenés darabbal indult.
    • 45 évesen kaptam egy musical főszerepet, úgy éreztem, hirtelen kinyílt a világ. Pedig nem szoktam és nem is nagyon szeretek énekelni, és mégis azt mondták nekem: na, most fogsz. Féltem ebbe belemenni, mert én inkább prózai színész vagyok, az énekléssel kapcsolatban még fiatalabb koromból ragadt bennem egy félsz. Azt kérdeztem a József Attila Színház vezetőségétől, hogy ti hisztek bennem? Azt mondták, hogy hiszünk. És teljesen váratlanul azt éreztem, hogy ez a lehetőség más dimenziókat nyitott meg bennem. Olyan furcsa, hogy előadás előtt nem úgy szólal meg a dal, ahogy az majd a színpadon előjön belőlem. A kollegák is csak néznek, hogy ez hogy van, és arra jöttem rá, hogy nem én énekelek, hanem a szerep. Fura, ahogy a lélek indul el és az énekel. Egy sokgyerekes anyát játszom, nagyon kemény a nő élete, nagy hatással van rám az egész személyisége. Az éneklés során kiszakad belőlem annak a nőnek minden fájdalma, gondja, baja, öröme, az egész élete. Egy anyukának a sorsát élhetem, annak minden izgalmával. 

Nekem két 18 éves fiam van, nincs köztük 10 hónap, így tökéletesen átérzem ennek az asszonynak a gondjait, akinek azért jóval nehezebb, mint nekem, hiszen a darabban sok gyereke van és nagyon sok a probléma, el kell tudnia tartani őket. De nagyon kedvelem azt, hogy bármilyen rossz a helyzete, mindig képes pozitívan gondolkodni, és mindig azt mondja: megoldódik minden. Ez a saját életemhez is hozzátesz, hiszen sok erőt ad. Érdekes még az is, hogy úgy érzem, ez a karakter jobban dolgozik bennem, abban az értelemben, hogy mielőtt elkezdjük játszani, mindig gondolkodom azon, hogy vajon ma este mit tudok még kihozni ebből a nőből, milyen színfoltot tudok még hozzátenni az egyéniségéhez. Tizenegy dalom van a Vértestvérekben, nagyon élvezem. De ugyancsak most mutattuk be a Sírpiknik című fekete komédiát, amiben Szabó Gabival és Fehér Annával három özvegyasszonyt alakítunk, az ő barátságukról szól a darab, ez persze egészen más, de ugyanolyan jó benne játszani, másképp izgalmas, mint a musical.  
    

• Akik ismernek, tudják, hogy te nem változtál semmit, te ugyanolyan ember vagy, mint fiatalon voltál, és ahogy mondani szokták, te „nem szálltál” el a sikerek okán.
• Vidéki kislány voltam. Még nem érettségiztem le, amikor már felvettek a színművészetire, hiszen a felvételi több fordulós. Akkor, 1996-ban ezer ember jelentkezett, tizenhetünket vettek fel, az osztályból ma már csak négyen-öten vagyunk a pályán. Mertem nagyot álmodni, pedig vidékről följutni nullának tűnt az esély. De olyan támogató tanáraim voltak, akik megerősítettek abba, hogy nekem ez az utam. És nagyon jó alapértékeket hoztam a családomtól, meg hű maradtam a szülővárosomhoz is. A mai napig fontos, hogy visszatérhessek Hódmezővásárhelyre, a barátaim mindig megkeresnek, ha otthon vagyok. Nem szükségszerű, hogy az ember változzon, főleg nem, ha olyan szeretet teljes, átölelő biztonságból indulhat, mint ahogy nekem megadatott.

• Családként emlegetted egy interjúdban a József Attila Színház társulatát is.
• Fél az ember ilyet kimondani, de most úgy érzem, hogy a helyemen vagyok. Egy nagyon impulzív, tehetséges csapat tagja vagyok, olyan mintha alkotóműhelyben lennék mindennap.

Vincze Kinga 

Gyógyhír Magazin