• 2025. április 26., szombat

Gyöngyössy Katalin: A csillogást a színpad adta


2025.02.12

Gyöngyössy Katalint általában nagy tragikus szerepek találták meg, de volt ő My Fair Lady is. Mindig szép volt, elegáns, de soha nem volt sztáralkat, nem  úgy élt, de tehetségét elismerték, a közönség szerette. Most Budapesten, a Nemzeti Színházban játszik a Macskajátékban Udvaros Dorottyával. Játszott „Az anyám és más futóbolondok” filmben, „Az emigránsban” pedig a főszerepet, Márai Sándor feleségét, Lolát alakította. 2019-ben, nyolcvanadik születésnapja előtt megkapta a Kossuth-díjat.



Egészen döbbenetes, hogy mennyire nem látszik a kora, senki nem mondaná meg, hogy 85 éves. Mit tesz azért, hogy ez így legyen?
Sok múlik a géneken, jók az adottságaim, de ugyanennyire fontos, hogy egész életemben folyamatosan játszottam, sokat dolgoztam és a gyermekkorom is sok munkával telt. Ahol felnőttem, ott a gyerekek is beszálltak a mezőgazdasági munkákba: kapáltam, csalánt vágtam, a vizet vödrökben vittük haza a kútról, sokszor tettük meg a háromszáz métert a kúttól a házig.

A rendszer, amelyben ön színésznő lett, nem adta meg a lehetőségeket. Mi az, ami leginkább megmaradt azokból az évekből?
Már a főiskolára is nagy nehézségek árán kerültem be, hiszen apám nem kívánatos személy volt a rendszer számára. De okos és bátor ember volt: mikor megértette, hogy kitelepítés vár ránk, ő előre gondolkodott. Elvitt minket az erdő közepére, hogy ne legyünk a hatóság látókörében, meghúztuk magunkat új otthonunkban. Sok szerencse segített az égieken kívül az utamon, ott volt mindjárt Gellért Endre, aki annak ellenére vett fel a főiskolára, hogy a papírjaimon szerepelt „apja politikailag megbízhatatlan”.

Eredetileg nem színész akart lenni.
Nagyon érdekelt a matematika és az ábrázoló geometria, építészmérnöknek jelentkeztem, de oda egyértelműen azért nem vettek fel, mert úgynevezett „X-es” voltam, azaz, nem támogatott a szülői háttér miatt. Hamar kiderült, hogy érzékem van a festészethez, a művészetekhez, szerencsét próbáltam, de végül a színészet lett az életem.

Olyan kalandos életpályát futott be, hogy az egyenesen filmre illik. A Nyár a hegyen című film olyan kapukat nyitott meg, amely keveseknek adatik meg.
Több díjat is bezsebelt a film, de a legnagyobb dolog az volt, hogy meghívták a produkciót Acapulcóba, ahol fődíjat nyertünk. Nem mellékes, hogy csodálatos portrékat készítettek rólam, a képeket rengeteg helyen láthatták a világban. Egészen mesébe illő fordulat volt, amikor a IV. Riói Popdalfesztivál zsűrijébe hívtak meg. A fesztivál elnöke tudta, hogy hazánkban nemcsak filmszínésznő vagyok, hanem színpadon is játszom, sőt éppen Eliza szerepét a My Fair Ladyben, és ahhoz jól kell tudni énekelni. Akkoriban ritkaság volt, hogy valaki filmen is játszik főszerepet és a színpadon is.

Sőt, az is ritkaság volt, hogy egyáltalán kimehetett külföldre.
Nem is akartak eleinte kiengedni, de ideutazott a fesztivál elnöke, és minden követ megmozgatott, hogy megértsék itthon, hogy ő ragaszkodik hozzám. Sikerült. 1969-ben ott voltam Rio de Janeiróban, és akkor megéreztem azt is, hogy milyen sztárnak lenni. Hihetetlen sok fotózásra hívtak, és ennek köszönhetően itthon is több címlapon szerepeltem. Egyébként Pelé volt a fesztivál díszelnöke, ami már csak hab volt tortán.

Ha ott kint belekóstolt a sztáréletbe, itthon miért nem akarta ennek előnyeit kihasználni?
A neveltetésemből, az egyéniségemből adódóan nem voltam sztáralkat, nagy társasági személyiség, jobban éreztem magam otthon. Az úgynevezett „csillogás” megvolt nekem a színpadon és a filmen. Kevesekkel voltunk „összejárósak” a szakmából. Pécsi Sándor, Haumann Péter és Márton András voltak azok a kollégák, akikkel a családjukkal együtt szívesen jöttünk össze, sokszor megvendégeltük egymást.

Orvos férjével szeretetben éltek, azonban dr. de Chatel Rudolf, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának egykori dékánja már nem lehet közöttünk. A gyermekük, Andrea a saját maga választotta utat járja.
Róla soha nem mondok semmi személyest, hiszen az, amiben él, az az ő élete. De az alma nem esett messze a fájától, New Yorkban járt egyetemre, bölcsészkarra, aztán szakosodott filmrendezőnek. Dolgozott is a szakmában, de most más utakat akar még felderíteni.

Az évtizedek alatt olyan sok minden élmény érhette, mi az, ami különös volt?
A covid miatti világjárvány nekem is, mint mindenkinek, korábban soha nem megtapasztalható dolog volt. A nagy lezárás előtt, emlékszem, még próbáltunk, játszottunk és nem hittük, hogy kiforoghat alólunk a színpad. Olyan sok mindent átéltem életemben, velem haladt a történelem, erre már nem számítottam. Ma is szorongok, ha visszaemlékszem arra az időszakra. Ugyanakkor, amikor végre „nagy levegőt” vettünk, valamiféle újrakezdés, egy új korszak kezdetét érzetük, nagyszerű volt újra játszani.

Vincze Kinga
Fotó: Eöri Szabó Zsolt (Udvaros Dorottyával a Macskajátékban)

 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Kálid Artúr: A jó szinkronhang hozzáadott értéke egy filmnek Gyógyhír Magazin

Pikali Gerda: Nem én énekelek, hanem a szerep Gyógyhír Magazin

Mészáros Károly: Talán mi vagyunk Isten álma Gyógyhír Magazin

Kecskés Karina: „Nincs idő tévutakra” Gyógyhír Magazin

Pásztor Erzsi 88 – az örök fiatal Gyógyhír Magazin

Abigél halhatatlannak bizonyul Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája