Azt hiszem, hogy nálam ez még többé-kevésbé normális keretek között marad, sokan járnak hozzám hasonló cipőben. Vannak azonban olyan embertársaink, akiknél ez a belső feszültség sokkal komolyabb méreteket ölt és sokkal hosszabb lefutású: ők az időszorongás áldozatai.

Ez a szorongásos probléma nagyon sokarcú. A hétköznapi élet olyan dolgaitól kezdve, mint amilyen az elkésés az iskolából, a munkahelyről, a megbeszélt találkozóról, olyan összetettebb, filozofikusabb kérdésekig, mint például az élet végessége vagy az elvesztegetett idő – sok formában mutatkozhat. Akik ilyen problémával küszködnek, gyakran folyamatos feszültségben élnek, sőt akár rettegnek ezektől a dolgoktól, még akkor is, ha éppen nincsen közvetlen indokoltsága. Kialakul bennük egy olyan beállítódás, hogy bármilyen erőfeszítést tesznek is, ők mindig, mindenhonnan elkésnek, vagy az életük elpocsékolt idő, esetleg már úgyis késő, végérvényesen lemaradtak az „életükről”. 

A modern ember időszűkében él, napjai teendőkkel túlzsúfoltak. Az órán folyamatosan pergő másodpercek könyörtelen szenvtelenséggel emlékeztetnek az idő folyamatos múlására, ami állandó, kegyetlen stressznyomás alatt tart mindannyiunkat. Rohanunk egyik helyről a másikra. Nemegyszer úgy ér véget a napunk, hogy csak töredékét tudtuk elvégezni mindannak, amit elterveztünk, vagy amit elvárnak tőlünk. Az időszorongásban szenvedők ezt még fokozottabban élik meg, gyakorta pillanatnyi szünetet sem engednek maguknak. Vannak közöttük, akik úgy érzik, hogy már előbbre kellene tartaniuk, például a karrierjükben, az anyagi viszonyaikban, a családi állapotukban. 

Több feltételezés létezik az időszorongás okainak magyarázatára. Az egyik szerint szükségét érezzük, hogy elfogadjanak, kedveljenek bennünket, és ezért mindent megteszünk, hogy kedvébe járjunk másoknak. Vannak, akiknél ez olyan mértéket ölt, hogy erős szorongás, aggodalom, rettegés kíséri minden cselekedetüket: vajon mindent megtettek-e, amit kellett, és vajon teljesíteni tudják-e a teendőiket a kellő időben. 

Egy másik magyarázat szerint, mivel az életünk véges, ezért szorongást kelt bennünk a gondolat, hogy vajon van-e értelme a cselekedeteinknek, vajon nem vesztegetjük-e el az lehetőségeinket? Kellően értékes dolgokat hozunk-e létre, vajon hagyunk-e nyomot magunk után? Megint mások úgy vélik, hogy az időszorongás más, mélyebben fekvő szorongásproblémák kísérőjelensége. Például az ADHD-s (figyelemzavaros hiperaktív) gyermek (vagy felnőtt) gyakran belefeledkezik valamibe, ami átmenetileg megragadja a figyelmét, ám így esetenként nem jut elegendő ideje a számára előírt feladatok ellátására, ami azután időszorongást eredményez. Vagy a kényszerességben szenvedő, aki akár húszszor is visszamegy ellenőrizni, hogy bezárta-e az ajtót, behozhatatlan időzavarba kerül, ami fokozott időszorongást generálhat. Újabban találkozhatunk a „kapunyitási pánik” érdekes jelenségével, amikor életük, karrierjük korai szakaszában tartó fiatalok attól szoronganak, hogy vajon nem késtek-e le véglegesen valami fontosról?

Ha Ön esetleg úgy érzi, hogy az időszorongás a kelleténél jobban eluralta az életét, gondolja végig a lehetséges okokat. Képzelje el, mi a lehető legrosszabb következménye, ha elkésik, vagy nem készül el valamivel időben. Ha úgy érzi, hogy nem találja értelmet hordozónak a mindennapjait, ne habozzon váltani! Keressen új emberi kapcsolatokat, próbáljon ki új dolgokat, olyanokat is, amik túlmutatnak az ön személyén, például segítsen más embereknek. Hasznos lehet, ha az éppen adott tennivalójára fókuszál, más szóval igyekezzen a mindenkori jelenben maradni.

Fábián Tamás pszichológus

Gyógyhír Magazin