Krúdy csodagyerekként kezdte pályáját: csak 14 éves volt, amikor megjelent első novellája, 17 évesen már újságírói állást ajánlottak neki Debrecenben – mire meg is szökött az érettségi elől, apja és egyik tanára volt kénytelen visszavinni őt szülővárosába, Nyíregyházára, hogy leérettségizzen.

Már 16 éves korában öreg bohémokkal járta a kocsmákat és gyűjtötte történeteiket: a pezsgős, cigánymuzsikás éjszakákat és a fejfájós másnapokat a művész-lét velejáróinak gondolta. 

Jellegzetes kordivat volt ez: a művészet és a mondén életvitel kéz a kézben jártak, de míg a mintául szolgáló francia művészek mögött többnyire biztos polgári egzisztencia állt, magyar követőikről ez kevésbé mondható el. Újságírásra és szépirodalomra voltaképpen öngyilkosság duhaj életmódot alapozni. A fiatalon kezdett italozás és éjszakázás következménye alkoholizmus, egzisztenciális lecsúszás és korai halál lett – Krúdy Gyula és Ady Endre élete szomorúan példázzák ezt a tézist.

Érettségi előtt rászokott az italra 

Krúdy már az érettségi előtt annyira rászokott az italra, hogy későbbi élete során csak olykor és rövid időre tudott szabadulni tőle. Csak 18 éves, amikor Nagyváradról így ír debreceni újságíró barátjának, Zoltai Lajosnak: „Kedves Luikám, ma reggel veszedelmesen berúgva mentem haza úgy 10 óra felé (…) végképp elsüllyedtem, - este 5-6 órakor kelek, éjfélig dolgozom, aztán – annyi az ismerősöm, annyi lump jó barátom van. (…) Luikám, meg fogok halni hamar. El kell mennem Váradról, mert megdöglöm, mint egy kutya; minden nap részegen, holtrészegen menni haza, - az megöl engem.”

Így aztán néhány hónapos váradi lumpolás és újságíróskodás után 1896-ban felköltözött a milleniumi ünnepségek lázában égő Budapestre és a város annyira lenyűgözte, hogy ott is maradt.

Persze itt volt még csak igazán lehetőség változatos éjszakai életet élni és hasonszőrű cimborákra találni, úgyhogy a lumpolás folytatódott. Törzshelyei eleinte a József utcai Ivkof kocsma és a külső Üllői úti Arabs Szürke voltak, de rövidesen feltérképezte a székesfőváros legjobb mulatóhelyeit.

Ha szóváltásba keveredett, egyszerűen felállt és 189 cm-es, tekintélyt parancsoló magasságával adott nyomatékot szavainak, de gyakran párbajozott is, legtöbbször tisztekkel, mert irritálta őt az uniformis. Állítólag sosem vesztett párbajt.

Ám ez az életforma – bár sok csodálót szerzett neki és olyasfajta hírnevet, ami a regényhőseiével vetekszik – aláásta a magánéleti boldogságot. Felesége, Bogdán Bella és három gyermeke csak hébe-hóba látták őt, gyakran nem is lakott együtt a családjával, inkább hotelekben, panziókban, olykor vidéki fogadókban húzta meg magát.

1919-ben elvált a feleségétől és elvette 21 évvel fiatalabb szerelmét, Rózsa Zsuzsát, akinek korábban az anyjával folytatott szenvedélyes viszonyt. Zsuzsi családja persze nem repesett az örömtől e frigy láttán, többször el is tiltották egymástól a szerelmeseket, de Krúdy különösen kitartó volt: „Zsuzsikám, nem vagyok én olyan öreg ember, amint ők hiszik. Ördögöt! Annyi fiatal erő bennem, amennyi neked éppen elegendő lesz. Tudok dolgozni. A legelső író leszek. Rövidesen még nagyon büszke lesz rám a családod.” – írja a lánynak 1918-ban a negyvenéves, háromgyerekes apa. Rövidesen már négygyerekes, mert Rózsa Zsuzsától is született egy kislánya.

Jöttek a betegségek 

A Margitszigeten laktak, József nádor egykori, omladozó kastélyában – fürdőszoba nincs, a mellékhelyiség a szomszéd bérlővel közös – de nagy a csönd, Krúdy dolgozószobája valóságos lovagterem, a kilátás gyönyörű, minden adott a nyugodt alkotáshoz. Ám a lakbérrel és a villanyszámlával már a kezdetektől el-elmaradoztak, 1925-től kezdve pedig az író állandó társául szegődtek a különféle betegségek is.

Szervi szívbaj miatt a Liget szanatóriumba került, de egy ekkor vele készült interjúban máj- tüdő- és gyomorbajokra is panaszkodott. Kezelőorvosa, Dr. Lévy Lajos megígértette vele, hogy nem iszik többet, ezt Krúdy három hónapig, míg a szanatóriumban volt, be is tartotta, de amint „kiszabadult”, újrakezdte az ivást.

Rövidesen újabb csapás érte: kilakoltatták őket a kastélyból és a Margitsziget felső részén lévő Gyógyfürdő-igazgatósági épületben kaptak egy kisebb lakást. Itt, a gazdasági épületek mellett az író elviselhetetlenül zajosnak érezte a mindennapokat, nehezen tudott dolgozni.

1928 nyarán, egyik szigeti sétája alkalmával féloldali szélütés érte – szerencsére éppen vele volt legidősebb gyermeke, ifj. Krúdy Gyula, így a gyors orvosi segítségnek köszönhetően az író gyorsan felépült.

A gyógykezelés részeként morfiumot adtak neki, amitől viszont az Álmoskönyv szerzőjének rémálmai lettek. Felesége elhívatta hozzá Ferenczi Sándort, a neves pszichoanalitikust, Freud tanítványát, de Krúdy nem bízott benne, csakis Lévy doktorban, így terápiára végül nem került sor.

Egyre nagyobb gondot jelentett a megélhetés

A mindennapi megélhetés gyötrő gondjai egyre jobban fenyegették az írót, a házbér-és villanyszámla-elmaradások ügyében soha véget nem érő, egyre kétségbeesettebb levelezésben állt a Gyógyfürdő-igazgatóság RT-vel, a szigeti lakóhelyek tulajdonosával.

1929-re viselkedésében az üldözési mániai jelei kezdtek mutatkozni: naptárában rendre feljegyezte vélt vagy valós sérelmeit, meggyőződése lett, hogy megfigyelik, hogy a lakása melletti kovácsműhelyben direkt az ő bosszantására kalapálnak, hogy titokzatos ellenségei parancsára zúgatják ablaka alatt a motorbiciklit.

Felesége idegorvost hívott hozzá, aki megállapította az idegösszeomlást és azonnal a Lipótmezőre vitette volna, de Zsuzsi könyörgött, hogy ne tegyék ezt vele, attól félt – talán nem is alaptalanul - ha híre megy, hogy Krúdy a Lipótra került, többé nem fogják írásait közölni az újságok és végképp földönfutók lesznek.

Így ismét a Liget szanatóriumba került, ahol az első éjszaka ki akart ugrani a balkonról, de Zsuzsi visszatartotta. Szökni akart vagy megölni magát? Sosem derült ki.

Hosszú, gyötrelmes, fél évig tartó gyógykezelés kezdődött, Lévy doktor irányításával, melyben a legnehezebb küzdelmet az alkoholmegvonási tünetek jelentették.

Végül sikerült nagy nehezen leszoknia a borról, felépült és hazamehetett. 1930-ban szinte egész évben józan volt, megerősödött, kicsit hízott is és ismét bizakodva tekintett a jövőbe.

Nem sokáig bírta a puritán életet

Bár a Margitszigetről végleg kilakoltatták őket, de Óbudán elfogadható és végre csöndes lakást találtak, ráadásul a jelentős pénzjuttatással járó Baumgarten-díjat is megkapta.

A Magyar Hírlapban 1930. január 19-én megjelent riportban hálás örömmel nyilatkozott: „Kihevertem a betegséget, újra élek és nagyon jól érzem magamat. Jólesik nagyon, hogy gondolnak rám írótársaim, hogy nem felejtettek el. (…) Csak tíz cigarettát szívok naponta (…) nagyon szolid életet élek, nem járok el este hazulról, csak kávét iszom.”

A puritán életet azonban csak október 21-éig bírta, amikor is otthon, szűk családi körben az 52. születésnapját ünnepelték. Ekkor, csak a koccintás kedvéért belekóstolt a borba, és többé nem volt megállás: ismét visszacsúszott az alkoholizmusba, újra kezdődtek az éjszakai kimaradozások és ismét jöttek az adósságok.

Óbudán a közeli Kéhli vendéglő volt a törzshelye, melynek pincére úgy emlékezett vissza, hogy „Gyula bácsi” rendszerint már délben megjelent, kérte a két deci borát és gyakran késő éjszakáig italozott, vidám társaságban.

Ám ekkorra már gyomorbaja is annyira elhatalmasodott, hogy ő, a nagy ínyenc már alig bírt enni, vészesen lefogyott. Szívpanaszai is visszatértek, nehézlégzés kínozta. 1932-ben ismét a kilakoltatás réme fenyegette az írót és családját, így Krúdy – bármennyire is megalázó volt – vagyontalansági esküt tett, hogy elkerülje a polgári pert és a biztosnak mondható börtönbüntetést.

És az ivást még ekkor sem tudta abbahagyni – tulajdonképpen már csak a bor tartotta életben. A végleg lecsúszott szerző lakásában 1933 tavaszán kikapcsolták a villanyt, gyertyaláng mellett volt kénytelen írni.

Utolsó estéjét is vendéglőben töltötte 

De írni kellett, muszáj volt, kellett a pénz az életre, de legfőképpen a nélkülözhetetlen borra. Utolsó estéjét, 1933. május 11-én is a Kéhli vendéglőben töltötte, a pincér visszaemlékezése szerint késő éjjel, egy üveg zöldszilvánival tért haza. Másnap hajnalban a felesége holtan találta, ágya mellett az üres üveggel – a halál okaként szívbénulást jelölt meg a halotti anyakönyvi kivonat.

Az elhalt író hagyatéki tartozása mindent összeszámolva összesen hétezer pengőre rúgott – ez „a havi kétszáz fix” világában tetemes összeg volt.

Márai Sándor 1940-ben a Szindbád hazamegy című, lírai hangvételű regényében írta meg Krúdy utolsó napját, egyszerre idézve meg az írót és egyedi stílusát is. „Ez a legszebb az életben, megélni még egyszer a májusi reggelt, megfürdetni arcunkat a sistergő tavaszi napfény illatában és gőzeiben, s tudni, hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán, (…) az élet közömbösen megy tovább, velünk és nélkülünk, s mindaz, amitől szenvedtünk, eloszlik az időben és a napsütésben, mint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött.”

Dávid Andrea
irdalomtörténész

Gyógyhír Magazin