Játszik többek között a Madách Színházban a Rocksuliban gitárosként, a Pesti Magyar Színházban A kincses szigetben és a Valahol Európában című darabban. Az Olivér!-ben is látható lesz, ezt 2022 januárjában mutatják be. A Musical Neked produkciójában, a Puskás, a musicalben a gyermek Puskás Öcsit alakítja.

- Tudod, mekkora dolog, hogy egy olyan világhírű sportolót alakítasz, mint Puskás? 

- Persze. Már a válogatásra is úgy mentem, hogy előtte anyukámékkal megnéztem a Puskásról szóló dokumentumfilmet, meséltek róla nekem, olvastunk róla. Tudom, hogy az Aranycsapat kapitánya 
84 gólt szerzett a magyar válogatottban. Úgy érzem, hogy a gyerek Puskás pörgős típus lehetett, egy vicces fazon. Olyan gyerek Puskást játszom, amilyennek érzem őt. 

- A jó ember tragédiája címmel írsz egy novellát. Ismered Madách hasonló című művét?

- Igen, hallottam róla, de amiről írok, annak semmi köze ahhoz a műhöz. Ez egy véletlen. Álmomban találtam ki a novella sztoriját meg a címét is, elmondtam anyának, és ő mondta, hogy írjam meg. Még dolgozom a szövegen és az illusztrációkon is, ugyanis rajzokat is készítek hozzá.

- Az osztálytársaid, hogy viselik a sztárságod?

- Nem tartanak sztárnak, és nem is feltétlen tudják, hogy mennyi mindent csinálok. Igyekszem „normális” gyerek maradni. Azt látják, hogy időnként hiányzom, és tudnak néhány szerepemről. Örülnek a sikereimnek, támogatnak, küldik a házikat, segítenek abban, hogy folyamatosan ott tartsak a tananyagban, ahol kell. Már korábban elhatároztam, hogy A kincses szigetre meghívom az egész osztályt, biztosan tetszene nekik. A tanárok is támogatóak, korrektek, sőt segítenek, hogy például pótlólag megírhassak dolgozatokat, akár online. 

- Anyukádtól tudom, hogy tavaly kitűnő voltál. Akkor még a matek is megy?

- Az megy a legjobban. 

- Mivel is foglalkoznak a szüleid?

- Többen mérnökök a családban, anyukám hidakat tervez, apukám utakat.

- Akkor honnan a művészvér?

- Apukámtól. Ő fiatal korától zenél, zenekara a Négyes móló. És szépen rajzol. A 16 éves bátyámmal, Danival közösen játszunk a Rock&Troll zenekarban, ott dobolok. A Neutrofly zenekarban pedig én vagyok a frontember: énekelek és gitározom. Először trombitálni kezdtem, de aztán rájöttem, hogy a gitár és a dob az én hangszereim. A stúdiózás még nagy kedvencem, saját dalokat komponálok és felveszem, majd kikeverem őket.

- Hogy fér bele ennyi minden az életedbe?

- Imádom csinálni ezt az egészet, nem vagyok fáradt. Van, hogy a próbák szünetében, vagy két szinkron között, vagy éppen az autóban tanulok: matekot, magyart, törit – éppen mit kell. Ez egy életforma, amit meg lehet szokni. Nem úgy érzem, hogy áldozatot kell hoznom azzal, hogy kevés a szabadidőm, mert minden, amit zenéléssel, színházzal tölthetek, az nekem szabadidő is egyben. 

- Otthon hogyan működik ez? Elég nagy lehet a hangzavar…

- Á, nem. A házunkban van egy szobánk, ami először vendégszobának indult, aztán anya dolgozószobája lett, most már próbaterem. Nincs olyan nap, hogy valaki ne próbálna ott: apa a zenekarával, Dani vagy én. 

- Van egy húgod, Emese, ő még csak hatéves. Részt vesz a zenélésben?

- Persze. Egyelőre még csak táncol, de jó hangja van, biztosan szépen fog énekelni. 

- Nem féltékenyek rád a testvéreid?

- Nem, dehogy. Anya azt szokta mondani, hogy köztünk nagy a korkülönbség, tehát eleve nem lehetünk riválisai egymásnak. Meg egyébként is: mi jó testvérek vagyunk, fel sem merül féltékenység. 

- Milyen álmaid vannak, mit látsz a jövődben?

- Szeretnék eljutni a Wembley Stadion színpadára.

- Húha, ez nem kis terv!

- Lehet, de szerintem megvalósítható. Megvan a stadion tervrajza, és dolgozom a vázlatokon, hogy milyen lehetne a koncert, milyen lenne a színpadkép. Egyébként nemcsak az a jó, hogy szerepeket játszom a színházban, hanem az is, hogy közben láthatom, hogy hogyan dolgoznak a színészek, végignézhetem a próbafolyamatokat. Látom, hogy hogyan alakul ki a díszlet, hogy a végleges színpadképhez mennyi szakember munkája szükséges, és hogy hogyan gondolkodnak a látványról. Nagyon jó, hogy ezeket megtanulhatom. Biztosan használom majd mindezt a saját felnőtt életemben. 

Vincze Kinga 
 

Gyógyhír Magazin