Katona alacsony sorból származott. Felmenői kecskeméti parasztok, fuvarosok, kisiparosok, édesapja és öccse takácsmesterek voltak, lánytestvérei is helyi iparosokhoz mentek férjhez; ám a műveltség igénye és a tanulás iránti fogékonyság nem hiányzott a családból. A költő apja, idősebb Katona József „üres idejét szellemi munkával, olvasással, írással tölté; néha jó kedvében még verselgetett is.” (Miletz János: Katona József családja, élete és ismeretlen munkái, 1886).

Az apa nagy hangsúlyt helyezett fiai, különösen a legidősebb, József taníttatására, pénzt és energiát nem kímélve iskoláztatta, pedig ez gyakran valóban meghaladta a család szűkös anyagi lehetőségeit.

Az alsóbb iskolákat a gyermek Katona József így felváltva végezte Kecskeméten, Pesten és Szegeden – vagy költségtakarékossági okokból, vagy mert már fiatalon is sokat betegeskedett. Sajnos e betegeskedés pontosabb hátterét nem ismerjük, mert Katona naplót nem vezetett (csak a kiadásairól), és levelezésében is alig említi személyes ügyeit.

A jognál jobban érdekelte a színház

1810-1813 között a pesti egyetem joghallgatója volt, de a jogi stúdiumok kevéssé kötötték le a figyelmét, annál inkább a színház. Ekkoriban aratta sikereit Pesten az úgynevezett második pesti magyar színtársulat, melynek több joghallgató is tagja lett és e jurátusok változatos módokon igyekeztek támogatni a magyar teátrum hazafias ügyét.

Ki színlapokat másolt, ki darabot fordított, ki színpadra lépett – Katona mindet egyszerre. Először színdarabokat fordított a társulat számára, később magyarított is (vagyis az eredeti darabot átírta, a korabeli magyar viszonyokhoz igazította), végül már önálló darabokat is alkotott.

Emellett maga is fellépett színészként, sőt rendezett is. A kortársak visszaemlékezései szerint nem is volt rossz színész: „… ő később játszott a színpadon velünk, és igen jól játszotta az Abellino című játékban Abellinót. (…) Ő szeretett volna színész lenni, de orgánuma nem volt hozzá: igen az orrából beszélt. Alakja elég csinos volt, sugár termettel, de arca nem volt szép. Haja gesztenyeszín, de az úgy állott, mint a szeg.” – írta róla később a társulat primadonnája, Déryné.

Tőle tudjuk az is, hogy egy ízben, még házassága előtt titokzatos szerelmes levelet kapott K.J. aláírással, és „…én gondolkodtam, tűnődtem, ki lehet az a K.J. az ismerősök közül? Bizonyosan Kacskovics János. De soha a legkevésbé sem közeledett felém. Hát ki? Nem emlékszem ily nevű ismerősre. Katona Józsi? Oh, az még inkább nem, mert az mindig oly mogorva, oly visszatartó; aztán az hármat sem szólt még velem.” (Déryné naplója, é.n.) – pedig valóban Katona volt a levél küldője, aki csak egy évvel később fedte fel magát Déryné előtt, amikor az már Déry felesége volt. 

Szótlan, zárkózott ember volt

A viszonzatlanul maradt szerelem még zárkózottabbá és komorabbá tette az írót, aki ezek után már nem próbált közeledni sem Dérynéhez, sem más nőkhöz, legalábbis semmilyen adat nem utal erre.

Úgy tűnik, eleve reménytelennek tartotta, hogy szerelmet nyerjen, még a viszonzás igényéig sem merészkedett. Érzelmeit megvallani bátortalan volt, csalódásait leplezte.

Magányos, befelé forduló, rendkívül szűkszavú embernek ismerték – ebben szerepet játszhatott az alacsony származásából adódó félszegség, gátlásosság is: a nemesség által uralt társadalomban valószínűleg nem érezte magát egyenrangúnak.

Jól példázza ezt egy eset 1818-ból, amikor Pest megye gyűlésén nyilvános feddésben részesítették, holott nem a maga, hanem egy ügyfele nevében élt egyébként teljesen jogos beadvánnyal, de annak hangnemén a nyitrai alispán megsértődött.

A Bánk bán sokáig visszhangtalan maradt

Szótlanságát, zárkózottságát valamennyi visszaemlékezés kiemeli, de legpontosabban ugyancsak Déryné fogalmazta meg: „Ez igen különös egyéniség volt. Nagy különc, szörnyű komoly mindig s igen rövid beszédű. Egy-egy szóval végzett mindent. Midőn Bánk bán-ját írta, ő Petur bánt a maga számára írta. Éppen olyan volt az ő jelleme is, azt nem engedte volna másnak játszani a világért sem.”

A valóságban Katonának sosem volt lehetősége eljátszani Petur bánt, mert a darabot a cenzúra még a premier előtt betiltotta.

„Nemcsak a dráma tartalma, hanem egyes részletei is alkalmasak arra, hogy a magyarok gyűlöletét a német fejedelmek, s általában a németek ellen lángra lobbantsa.” – írta akkoriban a német titkosrendőrség egyik éles szemű hivatalnoka. 

A könyv alakban való megjelenést viszont engedélyezték, így Katona legalább nyomtatásban láthatta művét, ám az teljesen visszahangtalan maradt, pedig a szerző nagyon vágyott volna bármiféle visszajelzésre, a könyv megjelenése utáni leveleiben többször kérdezgeti irodalomértő barátaitól, hogy nem hallottak-e valamit a Bánk bán-ról.

Kecskemét megbecsült polgára lett

A nagy művet fogadó érdektelenség, a viszonzatlan szerelem, de főleg az erélyes atyai fellépés végül eltávolította Katonát a színház világától. Pesti szállásadóinak lánya, a később neves pedagógussá és íróvá lett Karacs Teréz visszaemlékezéseiben olvasható, hogy egy ízben az idősebb Katona József haragosan jött fel Pestre, mert hírét vette, hogy a fia komédiásnak állt.

Mivel ő úgy hitte, hogy ez „kötélen ugrálást” jelent, a felvilágosult Karacsék elvitték őt a színházba, ahol aznap este Katona József éppen címszerepet játszott, olyan hatásosan, hogy még az öreg Katona is elérzékenyült, ennek ellenére „fiát aztán jól lehordta, s értésére adta, hogy a színészkedés helyett lásson a kenyeret adó tudományokhoz.

(…) „És az engedelmes fiú is ezután egész erejével, noha fájó szívvel, mint szülőimtől hallám, a biztos kenyeret ígérő törvénytanuláshoz fogott.” (Karacs Teréz: A régi magyar színészetről. 1888)

Katona letette az ügyvédi vizsgát és 1820-ban hazaköltözött a szüleihez Kecskemétre, ahol ügyész, majd városi főügyész lett és emellett ügyvédi magánpraxist is vitt. Pestről való távozásakor végleg leszámolt irodalmi terveivel e gyakran idézett sorokkal: „… ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyürézése, élelméről gondoskodik és – elhallgat.”

Kecskeméten a város megbecsült polgára lett, rengeteget dolgozott, sőt, a szegények peres ügyeit többször is ingyen vállalta. Szüleinek igyekezett meghálálni, hogy felnevelték, taníttatták. Szülőházát, amelyet az idős házaspár csak bérlőként lakott, megvásárolta és a haszonélvezet jogát szüleire íratta. Egyébként ő maga is együtt lakott velük, és testvéreit is támogatta.

A városban továbbra is különc, zárkózott, önmagát szigorúan fegyelmező embernek ismerték, aki egész napját a peres ügyekkel tölti. A kecskeméti városi levéltárban ma is megvannak hivatali ügyiratai, melyek irodalmi igényű írásainak a sokszorosát teszik ki.

Egy ízben beadvánnyal fordult a városi tanácshoz, hogy a kecskeméti mészárszéket alakítsák át színházzá, hogy az a városba látogató vándorszínészeknek otthont adjon, de a tanács úgy látta, hogy a mészárszékre nagyobb szükség van. Katona nem forszírozta tovább a dolgot.

Megházasodik, sok pénzt nyer vagy meghal

1830 újév napján egy barátjának állítólag azt mondta, hogy úgy érzi, az eljövendő évben, Malákiás napján (április 15-én) valami nevezetes dolog fog történni vele: vagy megházasodik, vagy sok pénzt nyer, vagy meghal.

Egy nappal Malákiás napja után, április 16-án az úriszék hosszadalmas, fárasztó ülést tartott, utána pedig nagy, közös ebédet. Katona már az ebéd alatt panaszkodott, hogy szúr a szíve, és annyira megizzadt, hogy haza kellett mennie inget váltani. Az ebédről egy papirosban édességet vitt haza az édesanyjának.

Később visszatért a hivatalba, de a városháza lépcsőjén összeesett, és ott helyben meghalt. Szívszélhűdés végzett vele. Halála helyét a kecskemétiek utóbb egy kettéhasadt mészkővel jelölték meg, melyen ez a felirat olvasható: „Itt hasadt meg szíve Kecskemét legnagyobb fiának”.

Mi lett volna, ha...?

Bár a történetírás – és így az irodalomtörténet – sem szereti a „Mi lett volna, ha?”-típusú kérdésfelvetést, Katona József esetében mégis tehetünk egy érdekes gondolatkísérletet. Mi lett volna, ha nem hal meg élete virágjában, 39 évesen?

A kérdés azért jogos, mert életeseményei és személyes habitusa sok egyezést mutat Arany Jánoséval, aki ugyancsak színésznek állt, szintén csalódnia kellett, majd a szüleivel szemben érzett felelősség miatt hagyta ott a színi pályát, és nem sokkal később az irodalommal is szakított – ő akkor úgy gondolta, hogy örökre – majd hazatért a szülőfalujába és jegyző lett. Eddig nagyon hasonló a két költő sorsa. Ám Arany néhány év múlva mégis visszatért a költészethez, a magára parancsolt önfegyelem nem tudott örökké gátat szabni a művészi kreativitásnak.

Vajon mi lett volna, ha Katona József megéri, hogy 1837-ben végre megnyílik az első pesti kőszínház – a Nemzeti Színház –, amelyben ráadásul a társulat több tagja az ő egykori színésztársa volt?

Vagy ha megéri, hogy egyre többször tűzik műsorra a Bánk bán-t és a darab egyre nagyobb sikereket arat? Ha megéri az 1830-as évek derekát, amikor az eredeti, magyar történelemről szóló színdaraboknál semmi sem tudott érdekesebb és vonzóbb lenni a közönség számára? Ha megéri ezt a kulturális Kánaánt, vajon maradt volna továbbra is kisvárosi főügyész? Aligha.

Dávid Andrea 
irodalomtörténész

Gyógyhír Magazin