

Sétálok az utcán, különösebb cél nélkül szalad végig a tekintetem a feliratokon. Nem igényel erőfeszítést, hogy leolvassam a következő hely nagybetűs feliratát sem, ahol a kirakatban egy fiatalember, lassan forgó, ínycsiklandó illatú hústoronyról egy hosszú pengéjű késsel gyakorlott mozdulatokkal szel le kisebb darabokat éppen. „GYORS” – olvasom. Már lépnék is tovább, de érzem, hogy valami nem stimmel.
Visszanézek, ezúttal alaposabban szemügyre veszem a feliratot, figyelmesen, csaknem betűzve újra elolvasom. „GYROS”. Megkönnyebbülök, helyreállt a „világ rendje”. Elnézően megmosolygom magam, már megint eltévesztettem, évek óta sokadjára, a GYROS helyett GYORS-at olvasok. Banális példa, de alkalmas arra, hogy rajta keresztül bemutassam, mi zajlik bennem, amikor „látok”, és miért nem lehetek benne biztos, hogy amit látok, az a valóság.
,A szemembe érkező külső inger a látóidegen keresztül az agyam nyakszirtlebenyében található területre érkezik. Ez az agyi terület közvetlenül a tarkóm felett található. A kutatók úgy gondolják, hogy a látás egy ún. modulárisan felépülő folyamatban alakul ki, az elemi fizikai inger (fény) e folyamat során nyeri el értelmét, és alakul át érzékelt látvánnyá. Ma úgy tudjuk, hogy kb. 100 millió idegsejt vesz részt a látással kapcsolatos feladatok ellátásában, és eddig mintegy két tucat modult azonosítottak. Minden egyes modul speciális módon tovább alakítja, finomítja a képet. Van, amelyik a formát érzékeli, van, amelyik a színt, van, amelyik a mozgást, megint másik a mozgás irányát. Az agyunk a jelet összeveti a korábbi tapasztalatokkal, kategóriákkal, egyfajta előszűrést végez, és felállít egy olyan valóságmodellt, amit adott helyzetben a legvalószínűbbnek tart.
Az én olvasási tévedésem úgy eshetett meg, hogy kisiskolás koromtól kezdve jó barátságban vagyok a betűkkel, jól megtanultam a belőlük formált szavakat, azok szokásos alakját. Már felnőtt éveimet tapostam, amikor az első gyroszosok megjelentek, ezért számomra ez a szóalak újabb, mint a magyar nyelvi környezetben szokásos, ugyanazokból a betűkből álló szavak, jelen esetben a „gyors” szó. A felszínes olvasás során a szemembe jutó ingert az agyam feldolgozta, és egy szempillantás töredéke alatt, miután összevetette a gyerekkorom óta megszerzett, jól beágyazott tapasztalataimmal, arra a következtetésre jutott, hogy a G,Y, R,O,S jelekből álló forma jelentése az, hogy „GYORS”. Az, hogy átsuhant rajtam egy sejtelem, hogy ezzel az eredménnyel valami nincsen rendben, arra utal, hogy valamiféle utóellenőrzés is zajlik az agyban, a javasolt megoldás összevetése a valósággal. Jelen esetben eltérés mutatkozott, így a „belső utasítás” arra sarkallt, hogy ezúttal alaposan, koncentrálva olvassam és értelmezzem a jeleket. Ez utóbbi tevékenységet már a tudatos tudat irányította, míg az elsőt valamilyen nem-tudatos tudat.
A moduláris építkezésről szóló elképzelés igazságtartalmát tesztelhetjük, ha olyan eseteket veszünk számba, amikor valamilyen sérülés vagy műtéti beavatkozás miatt az egyes modulokat tartalmazó agyi terület nem tudja ellátni a funkcióját. Létezik pl. a „vaklátás” jelensége, az ebben szenvedő betegek a látás szempontjából az egyik legfontosabb agyi terület sérülése miatt semmit nem látnak. Ha arra kérik őket, hogy próbálják meg megmondani, mi az, amit mutatnak nekik, meglepő módon számos vizuális ingert meg tudnak különböztetni, például a különféle irányú mozgásokat vagy a különféle hullámhosszú fényingereket. Ugyanakkor ez nem úgy tudatosul bennük, hogy láttak volna valamit, és meglepődnek, hogy találgatásaik mennyire jók. Egy másik agyi terület károsodása olyan problémával jár, hogy a beteg nem látja, és nem is érti a mozgásokat. A mozdulatlan tárgyakat jól látja, ám ha megmozdulnak, láthatatlanná válnak számára. Vannak olyan betegek, akiknél éppen fordított a helyzet: a mozdulatlan tárgyakat azonosítják nehezen, ezért inkább mozgatják a fejüket, hogy felismerjék az illető tárgyat. Szén-monoxid-mérgezés következtében gyakran lép fel olyan agykérgi károsodás, amelynek következtében a színlátás kivételével a látás csaknem összes összetevője súlyosan károsodik, a beteg a színük alapján próbálja meg felismerni a tárgyakat, ez az egy vizuális kapaszkodó maradt a számára.
A látás az egyik legösszetettebb folyamat az agyunkban. Még korántsem tudunk róla mindent. Nekünk, embereknek a külvilágból érkező érzékletek mintegy 80%-át a látásunk közvetíti. Ezért hiszünk annyira benne, hogy a valóság az, amit látunk.
Fábián Tamás
pszichológus