Az okok közé tartozik a személytelenség és a névtelenség. A pszichológusok már korábban megfigyelték, hogy jelentős különbség figyelhető meg a kommunikációban attól függően, hogy szemtől-szemben beszélünk valakivel, vagy ha személytelen távolságból, pl. telefonon, levélben, vagy mostanában valamelyik online csatornán.

A személyesség olyan velejárói nélkül, mint a beszélgetés körülményei, annak összefüggés-rendszere, a nem-verbális kommunikáció jelei, a hangsúlyok stb., a válaszok és észrevételek gyakorta személytelenné és hideggé változnak.

A kutatások arra világítottak rá, hogy a kommentelők egy meghatározó része inkább anonim módon, vagy hamis identitás mögé bújva reagál, és minél fiatalabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel, ami további ellentmondásos pszichológiai következményekkel jár.

hirdetés

Egyértelműen kimutatható például, hogy a névtelenség növeli a civilizálatlanság esélyét, de egyúttal, mivel a kommentelőt nem (vagy legalábbis kevésbé) fenyegeti a beazonosíthatóság veszélye, növeli a közösséghez tartozás érzését, elősegít bizonyos fajta kreatív gondolkodást és problémamegoldó készséget.

Ebben az esetben ez leginkább úgy értendő, hogy képessé válik rá, hogy megszabaduljon bizonyos normák és elvárások hatásától, amelyek korábban béklyót jelentettek számára.

Nincs felelősség

A személytelenség és a névtelenség azt a hamis illúziót erősíti fel, hogy a kommentelőnek nem kell felelősséget vállalnia azért, amit írt, mondott vagy képviselt. A csoportban, jelen esetben, egy véleménycsoportban való névtelen elbújás hatására a felelősség szétterül a csoport tagja között, ami a szociálpszichológia megfigyelése szerint mások emberi voltának megkérdőjelezését és az ellenük irányuló agresszió fokozódását eredményezheti. Ha egy komment-folyamban növekszik a durva, civilizálatlan, gyalázkodó vélemények aránya, az újabb csatlakozók nagyobb valószínűséggel fogalmaznak meg maguk is szélsőséges véleményt.

Bármelyikünkből válhat troll? 

A szociálpszichológia megállapításai alapján azt kell gondolnunk, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén bármelyikünkből válhat szélsőséges, durva kommentelő.  Amit hozzátennék, hogy a társas/csoport jelenségek mellett egyéni pszichológiai jellemzők is közrejátszanak ebben. Pl. az indulatkezelési nehézségek eredhetnek a szocializáció hiányosságaiból és rossz mintákból („apa is leordította anyám fejét, ha az valami olyat mondott, ami nem tetszett neki”), és eredhetnek egyéni mentális problémákból. A feszültségek ventilálása, „kiordítása” sokak igénye lenne, de nem mindenkinek van kinek elmondani, hogy mi bántja. A közösségi média csatornái teret adnak erre.

Határozzuk meg mi a normát! 

Az emberek minden korban követték azokat, akik valamilyen értelemben kiemelkedtek közülük és vezetőkké váltak. Ma, többek között, a celebek, az influenszerek, a médiában gyakran megforduló szereplők és a politikusok tartoznak azok közé, akik mintát adnak.

Az internetnek köszönhetően ma már nem csak a helyi, de a globális „elit” megnyilvánulásai is mértékadóvá váltak.

Ha egy nagyhatalom elnöke Twitter bejegyzésében alpári szavakat használ, sokan gondolják úgy, hogy ezt akkor most már szabad, ez az új „norma”. Ha a sokat foglalkoztatott hazai médiaszereplő gyalázkodó, agresszív stílusban ostorozza a neki éppen nem tetsző embereket, gondolatokat, akkor azon sokan felbátorodnak, és másolni kezdik.

A politikusok és a médiaszereplők gyakran hivatkoznak arra, hogy csak követik az emberek meglévő igényeit, „haladnak a korral”, amikor durva hangot ütnek meg. Íme, az önmagát erősítő folyamat! Ha Önnek nem tetszik, hogy így alakulnak a dolgok, akkor mutasson példát: határolódjon el, utasítsa vissza a durva, gyalázkodó hangnemet, saját észrevételei megfogalmazása során ügyeljen az emberi méltóság tiszteletére, és maradjon a civilizált keretek között. Legyen ez a norma!

Fábián Tamás
pszichológus

Gyógyhír Magazin