Svájci kutatók több mint 1 millió ember válaszai alapján 24 jellemvonást vizsgáltak négy országban, különböző korcsoportokban. A férfiak és a nők a legtöbb jellemvonásban igen hasonlónak mutatkoztak, ám volt négy olyan jellemző, amiben a nők valamelyest erősebbnek bizonyultak, míg a férfiaknál nem találtak ilyeneket. Ezeket a tulajdonságokat a kutatók „a szépség és a kiválóság felismerése és tisztelete”, a „kedvesség”, a „szeretet” és a „hála” elnevezésekkel illették. Több nő veszi észre és értékeli magasra a szépséget és a kiválóságot, akár emberekben, akár dolgokban, akár a természetben. Inkább a nőkre jellemző a mások felé való kedves odafordulás, hogy szívességet tesznek vagy segítenek másoknak, megértik és átérzik mások szenvedését. Ugyancsak inkább nőkre jellemző vonás a szoros, meleg emberi kapcsolatok szeretete és ápolása. A nők hálásabbak az őket ért jó dolgokért, és jobban ki is tudják mutatni hálájukat. Ez eddig talán egybevág személyes hétköznapi tapasztalatainkkal. A kutatókat azonban leginkább az lepte meg, hogy a felsoroltak ellenére, a két nem képviselőinek vizsgált tulajdonságai mennyire közeli értéket mutattak, és mennyire hasonlítottak egymásra. Ez alátámasztani látszik a feltevést, hogy a nemek e tekintetben lényegében hasonlóak.

hirdetés

Az utóbbi évtizedek egyik fejleménye, hogy a könyvesboltok polcain egyre több pszichológiai megalapozottságú, a 
személyes kiteljesedéssel és az önfejlesztéssel foglalkozó könyv keresi a figyelmünket. A nyomtatott és online médiában elérhető magazinok, tematikus oldalak, blogok sokasága hívja fel a figyelmet a folyamatos önfejlesztés fontosságára, a lehetőségekre, amelyekkel gyengeségeinket erősségekké formálhatjuk. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ezeknek a publikációknak elsősorban a nők a valódi célközönsége. Változtass, fejlődj, alakítsd át a szemléletedet, a beállítódásodat! Hagyd magad mögött, ami eddig akadályozott, nézz előre, alakíts ki új szokásokat! Csak rajtad múlik, mivé fejlődsz! Ilyen, és ehhez hasonló tanácsokkal találkozhat az olvasó. Semmi okom kétségbe vonni ezek hasznosságát, engem inkább az foglalkoztat, hogy vajon mennyire adottak a változás és a fejlődés előfeltételei a nők számára? Több alkalommal tapasztaltam, hogy az önfejlesztés, a hátráltató szokások megváltoztatása minden szándék és erőfeszítés ellenére akadályba ütközik.

Hajlok rá, hogy ezen akadályok egyik okát a nők eltérő neveltetésében találjam meg. Nagyon finom, alig észrevehető különbségeket figyelhetünk meg a női szocializációban. Még a mai napig is más értékrend szerinti neveljük a fiúkat és a lányokat, mondhatni kettős mércét alkalmazunk. Mást szabad a fiúknak és mást szabad a lányoknak, vagy másképpen fogalmazva: a tiltások és az engedélyek különböznek, attól függően, hogy fiúról vagy lányról van szó. Más-más képet tükrözünk vissza feléjük, amiből azután más önkép alakul ki. Más követendő példákat állítunk eléjük, más nemi szerepelvárásokat közvetítünk feléjük. Az azonosulási folyamat eredményeként ezek az elvárások a gyerekekben belsővé válnak, így később értékrendjük, identitásuk szilárd részét alkotják. Nem szabad csodálkoznunk tehát, ha a „változz meg” vagy a „hozd felszínre a benned rejlő lehetőségeket” tanács adott esetben nem mindenkinél ér célba.

Ezt a gondolatmenetet nem is olyan könnyű befogadni, mert nagy valószínűséggel a mi neveltetésünk sem ebbe az irányba mutatott annak idején, és esetleg zsigeri ellenállást érzékelünk magunkban. Talán segít, ha másképpen közelítjük meg a kérdést: szeretnénk-e, ha lánygyermekünk bátor emberré válna, akire hallgatnak a társai, aki kezdeményező a problémák megoldásában, aki becsületes, aki kiáll az elveiért, aki nem esik pánikba, ha nehézséget tapasztal? Ezek ma még, amolyan „fiús” jellemvonások. Inkább ilyennek látnánk szívesen a lányunkat vagy a feleségünket, vagy kedvesnek, szeretetet adónak, hálásnak? Én mindkettőnek egyszerre. És ha már itt tartunk, a fiaimat is.

Fábián Tamás 
psziochológus

Gyógyhír Magazin