Németh László maga is orvos volt, tisztában volt vele, mivel kell szembenéznie, amikor a diagnózist megkapta. Mivel akkoriban a magasvérnyomás-betegség orvoslása inkább csak a tünetek megszüntetésére szorítkozott, a kiváltó okokat nem keresték, Németh szívós kitartással öngyógyításba kezdett, s mint író, részletesen dokumentálta tapasztalatait és elgondolásait a Hipertónia-levelek és a Hipertónia-napló című tanulmányaiban. Az orvostörténeti szakirodalom szerint megfigyelései és számos tanácsa, kúrajavaslata ma is időszerű és helytálló.

hirdetés

A diagnózis kézhez vételekor így ír: „Most még lejjebb kerültem, úgy látszik, meg kell halnom. Egy rosszat ígérő betegség csapdájába estem, s amennyire első tájékozódásra megállapíthatom, azt is elég súlyos alakban kaptam meg.” Ezek után részletesen feltárja a kórelőzményeket: a túlfeszített szellemi munkát, különösen a műfordításokat emeli ki, de a konkrét kiváltó okot a Galilei dráma körüli feszültségekben találja meg.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ilyen irodalmi és politikai színezetű támadások Németh László egész pályáját végigkísérték, kezdve az irodalmi életbe való 1925-ös belépésétől egészen a haláláig, ennek oka pedig alapvetően az író személyisége volt.

Nem volt könnyű természetű ember

Németh László úgy élt és alkotott, olyan attitűd jellemezte, mint egy Németh László-regény vagy -dráma főhősét: szilárd és egyenes jellem, erkölcsi tisztaság, intellektuális fölény, ám ezzel együtt szigorú és kérlelhetetlen kötelességtudat, ami arra ösztönözte, hogy másoknak a helyes irányt megmutassa – ez pedig minden korban, minden körülmények között ellenérzéseket szül.

Közmondásos az irodalmi életbe való „bejelentkezése”: 24 évesen levelet írt Osvát Ernőnek, a Nyugat szerkesztőjének, melyben közölte, hogy „a magyar szellemi élet organizátora” akar lenni, amitől Osvátnak érthető módon felszaladt a szemöldöke, hiszen ezidőtájt éppenséggel ő volt a szellemi élet irányítója. Nem is kedvelték meg egymást.

Németh László később sem tért ki a konfliktusok elől, csaknem egész pályafutása alatt harcban állt és sokszor valóban nagyon nemtelen támadások érték. A gyakori konfliktusokból eredő állandó belső feszültség (stressz) és a szellemi munka az író szerint együttesen vezettek a magas vérnyomás kialakulásához.

Ma is helytállóak orvosi megállapításai 

Mint a magyar nyelv jó ismerője, megjegyzi, hogy nyelvünk „kimeríthetetlen ezeknek a sarkalló metódusoknak a leírásában, az ember szorong, eláll a lélegzete, reszket az ina, majd megreped a szíve, végigfut hátán a hideg stb., ezek a kifejezések bizonyos vegetatív folyamatoknak a leírásai.” Nagyon találóan rámutat arra is, hogy a magasvérnyomás-betegség azért is olyan veszélyes, mert az ebben szenvedő betegeken nem látszik a betegség, annak semmiféle külső jele nincs, legtöbbször maga a beteg sem tud róla.

Németh László – saját korát évtizedekkel megelőzve – döntő fontosságúnak tartotta, hogy a beteg tudatában legyen állapotának és tevőleges részt vállaljon a gyógykezelésben is. Ezért javasolja nyomatékosan a rendszeresen végzett saját vérnyomásmérést, illetve vérnyomásnapló vezetését.

Ez ma már bevett módszer a hipertóniás betegek kezelésében, de akkoriban még az orvosok is megmosolyogták a saját vérnyomását méregető beteget.

Németh László jó érzékkel ismerte fel az ún. „fehér-köpeny hipertóniát” is, vagyis azt a jelenséget, hogy a betegnek magasabb lesz a vérnyomása, ha egy orvos a rendelőben, vagy a kórházban méri meg, mint ha saját maga teszi, az otthonában, nyugodt és ismerős körülmények között. Ugyanígy a betegség kialakulásának okait kutatva is fején találja a szöget: a hipertóniát „foglalkozási betegség”-nek nevezi.

Shakespeare csökkenti a vérnyomást 

Saját esetében –mivel a foglalkozása: író – kifejezetten a szellemi munkával járó speciális lelki és intellektuális megterhelésekkel hozza összefüggésbe a betegség kifejlődését. Nagyon érdekesek ehhez kapcsolódó kísérletei: munka előtt és után is rendszeresen megmérte a vérnyomását, de nemegyszer úgy, hogy számolta például a leütések számát. Nekünk, a modern szövegszerkesztő-programok használóinak ez csak egy gombnyomás, de neki valóban, egyenként meg kellett számolnia, hány leütést végzett az írógéppel.

hirdetés

Saját megfigyelései alapján úgy találja, hogy például Shakespeare-t fordítani: vérnyomáscsökkentő hatású. De már egy saját drámát kigondolni is vérnyomásemelkedést okoz (ezt nagyon találóan „ihlet-hipertóniának” nevezi). Egy rövid séta a friss levegőn: vérnyomáscsökkentő. Egy kis délutáni alvás: bár pihentető, de „az álomközpont ki-bekapcsolása nem jó”, ez is megemeli a vérnyomást. Összefüggő munka három órán keresztül: nem jó, felviszi a vérnyomást. Ellenben másfél órás blokkokban, kis szünetek beiktatásával dolgozni jobb, ez szinten tartja a vérnyomást. Társaságba menni és ott másokkal beszélgetni: vérnyomásemelő. Otthoni házimunkát végezni: vérnyomáscsökkentő.

Agydiéta és sószegény étrend

Saját maga a könnyű fizikai munkát és a rövid sétát találta a legjobbnak a munka közben felment vérnyomás leszorítására és következetesen alkalmazta is ezt a módszert, kifejezetten úgy szervezte meg a napjait, hogy a rövid testmozgásokat mindig be tudja iktatni. Ezt a maga által kidolgozott módszert „agydiétá”-nak hívta és nemcsak az agyát fogta diétára: szigorúan sószegény étrendet is bevezetett önmaga számára, azonban ezt csak három hétig bírta, nagyon legyengült. Akkor módosított a sóbevitelen, és már nem törekedett a teljes sómegvonásra.

Ma már teljesen természetesnek tekintjük, hogy a magasvérnyomás-betegség felismerésekor a kezelőorvosok életmódváltást javasolnak, melynek ugyanilyen elemei vannak: rendszeres testmozgás, a stressz kerülése, pihenés, sószegény étrend. De akkoriban ez a hozzáállás egyáltalán nem volt jellemző.

Németh László többször is sajnálkozik azon, hogy a hipertónia kezelése csupán a vérnyomás gyógyszeres leszorításából áll: „mindezek az eljárások körülbelül olyanok, mintha a tüdővésznél csak lázcsillapításra szorítkoznának (…) nem hatolunk vele a betegség fészkéhez.” Ő a megelőzésben hitt, ezért tartotta döntő jelentőségűnek a diétát és a mértékletes életmódot.

Kétségkívül rátapint a lényegre, amikor a munka és a vérnyomás összefüggéseit elemzi és végül arra jut, hogy ha nincs más segítség, meg kell változtatni a munkát. A mai modern foglalkoztatás-egészségügy alapvetését írja le, amikor így elmélkedik: „A hipertóniás kórházaknak tán nem is pihentetni s injekciózni kellene a betegeket, hanem vérnyomás-naplóik figyelembevételével megállapítani: milyen munka az, amit legjobban bír a vérnyomásuk.”

A „kiérlelt munkák elkerülhetetlen pusztulása"

Írói kötelességtudatát és emberi nagyságát jellemzi, hogy nemcsak saját testi állapota miatt szorong, de a betegség miatt el nem készült művek is lelkiismeret-furdalást okoznak számára: „… a legfájdalmasabb a fejemben kiérlelt munkák elkerülhetetlen pusztulása volt. Hisz az, ami a fejemben van, nem az enyém, (…) sok ezer ember munkájának eredményeként gyűlt ott össze, s a nemzet tulajdona.”

Németh László mindent tudott a hipertóniáról, amit akkor tudni lehetett, sőt, saját magán végzett megfigyelései, kísérletei révén még többet is – és ez a tudás szorongást okozott számára, mert pontosan tudta, hogy e betegségből végleg kigyógyulni nem lehet.

Élete végén már úgy fogalmaz, hogy ez a betegség „az életösztönt csendes halálvággyá alakította át”. Mégis, amit leír a kiváltó okokról, amilyen gyakorlati tanácsokat ad, az ma is helytálló és sokat segíthet a magasvérnyomás-betegséggel küzdők számára.

Ha nem is ajánlható mindenkinek a Shakespeare-fordítás, mint vérnyomáscsökkentő praktika, de a rendszeres mozgás, a sószegény étrend, a stressz kerülése, a munka és a pihenés helyes arányának megtalálása bárkinek javasolható.

Dávid Andrea
irodalomtörténész

Gyógyhír Magazin