Hallottam róla, hogy előadásokat szoktál tartani egy pszichológus kollégáddal, igen nagy sikerrel. Miről szólnak ezek az eladások, hogyan működik?

-    Antal Gábor krízisintervenciós tanácsadó, szakpszichológus a kolléga, vele csináljuk ezt együtt már vagy 5 éve. Többféle előadásunk is van, azokból lehet válogatni, van olyan például, hogy „A valóság kontra Hollywood”. Úgy áll össze, hogy levetítünk különböző bűnügyi filmeket illetve részleteiket és kiértékeljük, elemezzük, pszichológiai és bűnügyi szakai szempontból, hogy mennyire valós, hogyan működik az életben, mi a valóság és ahhoz képest mi a film. Ezt imádják az emberek. De van olyan is, hogy mi a hazugság pszichológiája. A kutatások szerint egy felnőtt ember átlagosan naponta kétszer hazudik. Vagy így, vagy úgy. A hazugság fogalma nagyon tág: az egyszerű szépítgetéstől, magyarázkodástól kezdve, az igazság elhallgatásáig, letagadásáig tart. A bűnüldözésben alapvető igény az igazság kiderítése, a hazugság leleplezése.

Egy tapasztalt gyilkossági nyomozó észreveszi a hazugságot és képes sarokba szorítani a gyanúsítottat. 100 ember közül 15 olajozottan, szorongás nélkül hazudik. Ők a hazugságok igazi mágusai, akik nemcsak bármelyikünket, de akár a rendőrnyomozókat, az igazságszolgáltatást is simán megtévesztik, félrevezetik.

Hogyan ismerhetjük fel őket és módszereiket? Nemcsak a hazugság lélektanával foglalkozunk ilyenkor, de megtörtént, izgalmas és rejtélyes eseteket is bemutatunk. Egy OKJ- s és pszichológiai felnőttképzéssel foglalkozó cég szervezésében csináljuk ezt. Az előadások nemcsak az ő diákjaik, de bárki számára elérhetőek. Szoktak hívni bennünket művelődési házakba, középiskolákba, a legkülönfélébb helyekre. Persze a COVID miatt most márciustól mi sem voltunk sehol. 

hirdetés

De ennek egyszer vége lesz!

-    Igen, vége lesz, valamikor, várjuk, folytatná mindenki végre a megszokott életét.

Amikor kerestelek, először a Facebookon próbálkoztam, nem vagy fönt. Miért? 

-    Soha nem is akartam, annyira sokan megtalálnának, és én annyira nem vagyok alkalmas arra, hogy tartsam a kapcsolatot nagyon sok emberrel, akik amúgy nyilván valamikor az életem részei voltak, ismertem őket, ismertek engem, de én a jelenben élek. A családomra annyival több időt akarok fordítani, mint amennyit a Facebookon töltenék, de nem is akarok semmit megmutatni az életemből. Arról nem beszélve, hogy a munkámból kifolyólag sokáig biztonsági kérdés is volt, hogy minél kevesebbet tudjanak rólam azok, akiket éppen el kell, hogy kapjak. Ezt én már nagyon megszoktam, és nem is akarok ezen változtatni. 

Te emlékszel arra a „pesti szólásra”, ami akkoriban volt, amikor nagyon a fénykorodat élted, amikor nemcsak sztárnyomozó, de egy nagyon tehetséges, kedvelt bűnügyi kommunikátor is voltál, úgy a rendszerváltozás utáni években volt ez – és a szólás az volt, ha valakit „viccesen” meg akartak bántani, el akarták küldeni a fenébe, akkor azt mondták: „rajzoljon téged körbe a Doszpot Péter!” 

-    …..

Most jó lenne, ha ezt az olvasók hallanák, hiszen szívből felnevettél…

-    Persze, hallottam ezt… jó duma – de hát valamit lettem az asztalra, amitől egy pesti szólásmondás alanya lehettem.  Na de látod, ez is olyan, amiről az előadásainkban szoktunk beszélni: én a valóságban soha senkit nem rajzoltam körül.

Úhhh, és ez hogyan lehetséges? 

-    Hát úgy, hogy ma már ez nincs. Ez van a Columbo-sorozatban, meg más „okos” krimikben, de a valóságban nincs. Fotók, videók készülnek. Minek is kellene bárkit körberajzolni? Ez jól néz ki egy krimiben, de szerintem ilyet nem csináltak a hatvanas években sem. Ez a körberajzolás a krimik látványos része. 

-    Te egyébként nem nézel krimiket? Nem szereted? 

-    Dehogynem. De akkor nem gondolkodom szakmailag, mert tudom, ez csak mese. Átadom magam a szórakozásnak, úgy mondanám, csak „simán” filmet nézek, mint bárki. 

Rá is akartam kérdezni, hogy minden Columbo-filmben és sok Monkban, meg egyéb népszerű krimiben, a gyilkos az áldozat közvetlen környezetében keresendő. A valóságban mennyire van így?

-    Nagyon ritka. Általában megbízásból, üzleti érdekből idegenek gyilkolnak. Az, hogy írnak ilyen „nyomozós” sorozatokat, ez jópofa, szórakoztató, de semmi köze a valósághoz azon kívül, hogy megölnek benne egy embert, meg vannak benne rendőrök, meg bűnözők. De ezen túl semmi köze a filmnek az élethez. 

Visszatérve a valósághoz, azt hiszem, hogy Magyarországon minden idők legdurvább gyilkossági esete volt a Szita Bence-eset. Leginkább azért, mert a brutálisan meggyilkolt áldozat egy kisfiú volt. Hogyan készítitek fel a kollégáitokat egy ilyen helyzetre? Ez a szakmátok,azt értem, de mindenki emberből van, és itt egy gyerek volt az áldozat.

-    Ez olyan érdekes, hogy hogyan működik a való világban, hogy az ember kiválasztódik, hogy gyilkossági zsaru legyen vagy betörésekkel foglalkozzon. Erre külön felkészítés nincs, amikor elkezdesz a rendőrségnél dolgozni, egy idő után mindennapos lesz a halál  látványa, ki fognak hívni balesethez, meg öngyilkoshoz. Aki ezt bírja és nem borul ki tőle az marad a pályán, és elgondolkodik azon, hogy esetleg gyilkossági zsaru legyen, végül pedig már csak szakmai alapon nézi az eseményt és a helyszínt. Másképp nem is lehet, hiszen látod a tragédiákat, naponta szembesülsz ezzel. Nyilván a kollégák egymás között megbeszélik, próbálják szakmai és nem emberi oldalról megközelíteni a dolgot. Ez a legfontosabb, hogy szét tudjuk választani a szakmai részt az érzelmektől. Tudjuk, hogy ez a mi munkánk, ezzel foglalkozunk, viszont van ennek egy gyönyörű része, hogy megtaláljuk az elkövetőt és az mindenkinek egy hatalmas megnyugvást jelent.  

Érződik még most is minden szavadból, mennyire szereted ezt a munkát, mégis abbahagytad. Miért? 

-    Ha az ember sokáig csinálja, bele is lehet fásulni. Azért mi annak idején nagyon durva időszakban voltunk gyilkossági zsaruk. 

Itt Budapesten, nagyon sok minden történt 1989 után, ami azelőtt nem. Sok minden változott akkor a társadalmunkban, meg a bűnözői társadalomban is. Mutatta ezt a gyilkosságok és a hozzá kapcsolódó bűnesetek száma is.

Nagyon sokat dolgoztunk és nagyon keményen. Aztán annak idején úgy hozták a körülmények, hogy hoznom kellett egy döntést. Ki tudja ma már, mi lett volna, ha nem így döntök, de ennek most már nincs jelentősége. Ma a  saját cégemet vezetem. Az operatív munka irányításában is részt veszek, biztosítási nyomozással foglalkozunk az eseteink 99 százalékában, élet- és kárbiztosítással kapcsolatos biztosítási csalásokat derítünk fel és bizonyítunk, és ez is izgalmas, szép feladat.

Az egykor védjegyednek számító fekete bőrdzseki megvan még?

-    Az konkrétan már nincs, de vannak dolgok, amik fejben, az emlékezetben megmaradnak, így nekem is megvan annak az időszaknak a hangulata, sok egykori kollégával azóta is dolgoztunk együtt, szép sikereink voltak a bűncselekmények felderítésében, erre nagyon jó visszaemlékezni. 

Vincze Kinga

Gyógyhír Magazin