A történelem arra tanít bennünket, hogy ilyen időkben az emberek fejében és lelkében zavar támad, recsegnek-ropognak az addig biztosnak tűnő erkölcsi-morális támasztékok, a fokozódó bizonytalanság okozta nyomás miatt csökken az emberek alkalmazkodóképessége, erősödik a veszélyérzetük, csökken frusztrációtűrésük. Megugrik a mentális nehézségekkel küzdők száma.

Az egyéni szinten megélt zavarodottság társadalmi szinten megsokszorozódik, megjelenik az emberek és csoportok egymás iránti türelmetlensége, fokozódik az agresszió szóban és tettben egyaránt.

Ez később visszahat az egyes emberre, és még súlyosabbá teszi a benne amúgy is meglévő szorongást, elkeseredést és bizonytalanságérzést. 

A történelem vizsgálata arra is megtanít bennünket, hogy az erények, bár legtöbbjük eredete a távoli múltba vész, végső soron emberek között létrejött konszenzus eredményeként nyerték el helyüket, jelentésüket és értéküket, és mindig vannak olyanok, akik az adott erényeket megkérdőjelezik, vitatják, helyükbe más erényeket akarnak állítani. Ez utóbbi folyamat minden korban zajlott, ahogyan napjainkban is zajlik. Vannak olyan korszakok, amikor a vita hevesebb, nagyobb a kardcsörtetés, akár háború is kitörhet miatta. Emlékezzünk csak a középkori vallásháborúkra vagy a holokausztra! Vannak azután olyan átmeneti időszakok, amikor a régi erények már nem, az újak még nem képesek megfelelő eligazítást nyújtani a helyes, jó és követendő életről. Ilyen időkben mindig nagy a külső és belső bizonytalanság, mélyebbek a válságok, nagyobb eséllyel tör felszínre a nyers erőszak.

Tolerancia támadás alatt 

A tolerancia az egyik olyan erény, ami komoly támadásnak van kitéve az utóbbi időben. A tolerancia fogalma tipikusan nyugati „találmány”, jelentése: jóindulatú, türelmes, belátó, megengedő. Tisztességes, tárgyszerű és megengedő hozzáállás azokhoz, akiknek a szokásai, nézetei, vallása, nemzeti hovatartozása, politikai-ideológiai meggyőződése stb. eltér a mienktől. A tolerancia ellentéte az előítéletesség, a bigottság, a mindenféle értelemben vett fanatizmus. 

A tolerancia nem mindig volt magától értetődő erény, és ma sem fogadja el mindenki, a kikerülhetetlenül velünk élő „mi és ők” különállás (esetenként szembenállás) nem is teszi könnyűvé alkalmazását. Az évszázadok során Európában a tolerancia ázsiója fokozatosan magasra emelkedett, mert gyakorlatias megoldást jelentett az emberek és országok békés egymás mellett éléséhez. 

Mégis azt tapasztalhatjuk, hogy vitathatatlan hasznossága ellenére minden oldalról kikezdik, és sajnos nem csak a szélsőségek képviselői, hanem sokszor a társadalmak főáramához tartozók is.

Máig sok értelmezési zavar veszi körül a tolerancia fogalmát, emiatt újra és újra fellángol a vita körülötte. Például, ha türelmes vagyok a szomszédom egyes szokásait illetően, el is kell-e fogadnom őket? Ha türelmes és elfogadó vagyok velük, meg is kell értenem azokat? Lehetek-e toleráns valakivel, aki intoleráns?

Nehéz kérdések, és egyértelműen jelzik, hogy csak szorgalmas aprómunkával, nagyfokú türelemmel lépkedhetünk előre abban a tanulási folyamatban, ami egy békésebb, elfogadóbb, az emberi méltóságot tiszteletben tartó világ felé visz bennünket. Szerencsére Magyarországon már az általános iskolákban része a pedagógiai programnak a gyerekek toleráns viselkedésre nevelése.

Jézus és a tolerancia

Néhány évvel ezelőtt egy kiváló, széles látókörű fiatal katolikus pap azt írta „Nem hiszek a toleranciában” című jegyzetében, hogy Jézus sehol nem beszél a toleranciáról, sőt egyesekkel, például a templomi kufárokkal kifejezetten intoleránsan viselkedett. Jézus a szeretetet hirdette, és a fiatal pap ezt magasabb rendűnek tekinti a toleranciánál. 

Hajlok rá, hogy elfogadjam és megértsem a gondolatait, mert megjelöli az irányt, ami felé törekednünk lehet. Ám vitatom, hogy ezért el kellene vetnünk a tolerancia gyakorlatát, mint olyan eszközt, amely a szeretet ideája felé vezethet bennünket. Ő közzétette a nézeteit, most én is leírtam a magaméit. Valamiben egyetértünk, van, amiben vitatkozunk. Ameddig ez így megy, addig nincsen baj, addig a tolerancia eszméje még él.

Fábián Tamás 
pszichológus

Gyógyhír Magazin