Mentális betegségét is sokan vizsgálták már, ennek dacára még mindig vannak az életműben végzetesen félreértett versek, erre talán a legjobb példa Nagyon fáj című költeménye, amit a mai napig a szerelmi líra kategóriájába hajlamos besorolni az irodalomtörténet, holott a vers tökéletes illusztrációja József Attila speciális mentális betegségének, a saját korában még ismeretlen borderline személyiségzavarnak.

hirdetés

A borderline (határeseti) személyiségzavart először Adolf Stern pszichoanalitikus írta le, 1938-ban (tehát már egy évvel József Attila halála után!). Elnevezése onnan ered, hogy Stern szerint ezek a betegek súlyosabb esetek a neurotikusoknál, de nem annyira súlyosak, mint a pszichotikusok, tehát valahol a határon helyezkednek el. Stern után sokáig senki nem foglalkozott ezzel, az elmeorvosok skizofrénnek tekintették az olyan tüneteket mutató betegeket, mint amilyen József Attila is volt. Csak jóval később, a 60-as évek végén és a 70-es években fordult a pszichiátria figyelme a borderline személyiségzavarra, kezdték el önálló jelenségnek tekinteni és speciális terápiás gyakorlatot kidolgozni hozzá.

A borderline személyiségzavar kialakulásának oka a gyermekkorban rejtőzik. Az érintettek felnőttként rendszerint arról számolnak be, hogy a gyermekkoruk traumatikus volt: fizikai vagy verbális abúzusokat szenvedtek el; szüleikkel való viszonyuk problematikus volt, vagy a szülő korai halála, vagy érzelmi idegensége miatt a gyermek nem kaphatta meg azt az intenzív, feltétel nélküli figyelmet és törődést, amire egészséges fejlődéséhez szüksége lett volna. Sajnos nagyon sok gyermek kénytelen így felnőni és mégsem lesz belőlük mentálisan sérült ember, tehát minden bizonnyal biológiai okok is állhatnak a betegség kialakulásának hátterében.

Szenvedésekkel teli gyerekkora volt 

József Attiláról iskolai emlékei alapján mindenki tudja, hogy hároméves volt, amikor apja elhagyta a családjukat, így apai minta nélkül nőtt fel; hogy anyjával és két nővérével olyan nyomorban éltek, hogy az anya, Pőcze Borbála kénytelen volt két kisebb gyermekét, Etát és Attilát nevelőszülőkhöz adni. Hogy ezek a nevelőszülők, Öcsödön a kisfiú füle hallatára állapították meg, hogy Attila név nem létezik, ezért Pistának hívták („úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe” – írja már később, felnőttként, a Curriculum vitae-ben; és valóban: az identitástól való megfosztottság önmagában is súlyos trauma).

Hogy azután később, már hétévesen anyjához visszakerülve súlyos nélkülözések közepette kelljen élniük, gyakran felnőtt-szerepbe kényszerítve a kisfiút: vizet árult a moziban, fát és szenet lopott, hogy legyen mivel fűteniük, a háború alatt egész éjjel sorban állt az élelmiszerbolt előtt, saját készítésű papírforgókat árult a nála szerencsésebb sorsú gyerekeknek. 9 éves volt, amikor imádott édesanyja méhrákban megbetegedett, emellett depressziós volt, egyszer az öngyilkossággal is megpróbálkozott. Attila ugyancsak: 9 éves korában(!), Jolán nővérével való vitája után megpróbálta megölni magát. Csak 14 éves volt, amikor a Mama meghalt… Rettenetes, szenvedésekkel teli gyermekkor!

Érdemes azonban megjegyezni, hogy ugyanilyen szomorú sors jutott Attila nővérének, a két évvel idősebb Etának is, ám ő mégis kiegyensúlyozott felnőtté vált, három gyereket nevelt fel és 101 éves korában halt meg. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy az a kivételes érzékenység, ami képessé tette József Attilát a csodálatos lírai életmű megalkotására, egyben kiszolgáltatottá tette őt a mentális betegségre is.

A borderline személyiségzavar nagyon összetett kórkép

Dr. Németh Attila, aki könyvet írt a költő pszichiátriai betegségeiről, nagyon találóan úgy fogalmaz, hogy a borderline betegek „stabilak az instabilitásban, azaz kiszámíthatatlanok, labilisak minden téren”.Az ilyen beteget saját pszichés struktúrája alkalmatlanná teszi a lelki terhek elviselésére, érzelmei szabályozására. A külső ingerek aránytalanul nagy lelki megterhelést okoznak neki, ezért amikor stresszhelyzetbe kerül, vagy döntést kell hoznia, „szétesik”, olykor pszichotikussá válhat.

A világot nagyon ambivalensen és polarizáltan éli meg, felfokozott indulatokkal: minden vagy nagyon jó, vagy elviselhetetlenül szörnyű számára, akár egyazon pillanatban is, így a legnagyobb eufóriából képes öngyilkossági gondolatokba zuhanni. Realitásérzéke gyenge, a környezet ingereit nem tudja feldolgozni, helyette saját érzelmeit projektálja (vetíti ki) a külvilágra. Általában jellemző, hogy a beteget a saját énjéhez való problematikus viszonya annyira leköti, hogy kevéssé érzékeli a külvilágot. Az alkalmazkodás, az elfogadás nehezére esik. A személyiségben állandóan dúló harc a szociális viselkedésben is zavart okoz: feszültségeit eltitkolni képtelen, szenved az egyedülléttől, de tartós társkapcsolatra is alkalmatlan. 

A pszichoanalízis nem segít

József Attila személyes tragédiája, hogy ez a kórkép akkor még ismeretlen volt, így az akkor nagyon progresszív és sokáig mindenhatónak tartott pszichoanalízissel kezdték őt kezelni 1931 nyarán. Három pszichoanalitikusa volt: Dr. Rappaport Samu, Dr. Gyömrői Edit és végül Dr. Bak Róbert – egyikük sem ért el vele sikert, sőt, kezeléseik egyértelműen rontottak a költő állapotán. Az ok ma már egyértelmű, 

A pszichoanalízis borderline szindróma esetén többet árt, mint használ. A pszichoanalízis előhozza a tudatalattiból az addig eltemetett, elfojtott gyermekkori emlékeket, és a terápia abban áll, hogy az érett személyiségű, felnőtt páciensnek módja van ezekkel szembenézni és helyükön kezelni őket. A terapeuta szenvtelen kívülállóként viselkedik, érzelmeket nem mutathat.

A borderline betegen viszont egyáltalán nem segít a gyermekkori traumák tudatosítása, épp ellenkezőleg: ezek elementáris erővel törnek a tudatba és aránytalan szenvedést okoznak a betegnek. Ilyen esetben egy távolságtartó terapeuta csak fokozza a szenvedést, mert a beteg érzelmi megerősítést vár tőle, lényegében a korábbi, diszfunkcionális szülői kapcsolatot próbálja újjáépíteni, a terapeutát bevonva.

József Attila Rappaport Samuban egyértelműen apafigurát látott, később Gyömrői Editbe – úgymond – beleszeretett, majd amikor a nő többször és egyértelműen visszautasította a költő érzelmeit, késsel támadt az asszonyra. Magány című versében olyasmiket kíván Editnek, hogy „Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes / bársony-penész pihézze melledet. / Nézz a magányba, melybe engem küldesz. / Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet. / Száraz homokként peregjen szét arcod, / a kedves.” (1936) A Nagyon fáj-ban pedig: „Nők, terhetek / viselők, elvetéljetek / és sirjátok neki: Nagyon fáj. / Ép emberek,/ bukjatok, összetörjetek / s motyogjátok neki: Nagyon fáj. (…) Hallja, mig él. / Azt tagadta meg, amit ér. / Elvonta puszta kénye végett / kívül-belől /menekülő élő elől / a legutolsó menedéket.” (1936) 

Ez nem szerelem (és nem szerelmes vers). Ez egy érzelmeit szabályozni nem tudó, bolydult lelkiállapotú, mentálisan sérült ember irracionális ragaszkodása az iránta empátiát mutató másik emberhez: a pszichoterapeuták által jól ismert „áttétel” jelensége. Ilyesmi előfordulhat a terápia során, de borderline betegek esetében egészen szélsőséges, akár agresszív reakciókhoz is vezethet, ez történt József Attilával is.

Az érzelmi instabilitás jelei

Valódi, mély szerelemről már csak azért sem lehetett szó, mert a késes támadás után négy hónappal a költő már egy újabb pszichológusnőbe, Kozmutza Flórába volt halálosan szerelmes, sőt, második találkozásukkor meg is kérte a kezét, ami ugyancsak az érzelmi instabilitást mutatja. József Attila ekkor már túl volt egy idegszanatóriumi kezelésen és legalább négy öngyilkossági kísérleten is. Flóra nem mondott igent neki, de nem is utasította el egyértelműen. Rövid kapcsolatuk alatt a költő folyamatosan féltékenykedett Illyés Gyulára, akivel Flóra épp akkoriban ismerkedett meg, de akivel – Flóra állítása szerint – még nem volt akkor kapcsolata, noha utóbb valóban a felesége lett.

1937 nyarán József Attila ismét szanatóriumba került. Flóra meglátogatta, erről így írt naplójában: „Tágra nyílt szemmel, mereven, szomorúan révedt a semmibe. (…) Rögtön váddal kezdte. Faggatott, mi van köztem és Illyés Gyula közt? (Valóban nem volt semmi, amit szememre hányhatott volna.) És Hatvany Bertalan között? (Természetesen még semmibb.) Hasztalan próbáltam megnyugtatni, vigasztalni. Kiforgatott mindent, bármit mondtam. Fenyegetett, hogy megfojt. Sírva jöttem el tőle.” (1937. augusztus)

Folyvást búcsúzott

Flóra végül egész életében hurcolta magával a közvélemény ítéletét: ő a felelős József Attila haláláért. Még évtizedekkel a költő halála után is kapott olyan névtelen leveleket, melyekben József Attila gyilkosának nevezték őt. Férjével, Illyés Gyulával együtt nagyon sokáig nem reagáltak ezekre a vádakra, mert nem akarták a költő emlékét meggyalázni azzal, hogy a nyilvánosság elé tárják József Attila pszichiátriai problémáit. Flóra végül már férje halála után, 1984-ben adta ki József Attila utolsó hónapjairól című memoárját, melyben közreadta levelezésüket és korabeli naplófeljegyzéseit is, ezekből egyértelműen kiderül kapcsolatuk jellege és a költő súlyos betegsége.

József Attila élete utolsó hónapját a nővéreivel töltötte Balatonszárszón és – bár ez akkor nem tűnt fel senkinek – folyvást búcsúzott. Utolsó versei (Karóval jöttél…, Talán eltűnök hirtelen…, Drága barátim…, Íme, hát megleltem hazámat…) kivétel nélkül búcsúversek. A halála napján, 1937. december 3-án búcsúleveleket is írt: az orvosának, a kiadójának, a volt élettársának és Flórának is. Mindez azért fontos, mert újabban kétségbe vonják, hogy József Attila valóban öngyilkos lett-e, hiszen a közvélekedéssel ellentétben nem a vonat alá „vetette magát”, hanem egy éppen álló tehervonat vagonjai között akart átbújni, de közben megindult a vonat és az magával sodorta. Az utolsó versek és főleg a levelek azonban nem hagynak kétséget szándékai felől.

Dávid Andrea
irodalomtörténész 

József Attila versei többek között IDE kattintva olvashatók. 

Gyógyhír Magazin