

A minden emberi rezdülésre érzékeny Polcz Alaine-t személyes tapasztalata vezette a halál témájához. 19 éves volt, amikor a második világháborúban szerzett sérülései miatt a klinikai halál állapotába került. Ez volt az az élménye, aminek hatására a halál és a gyász kutatásával kezdett foglalkozni, s ő lett a tanatológia, azaz meghalás tudományának első magyarországi képviselője.
Férjével, Mészöly Miklóssal / Forrás: Facebook
„Mindig is érdekeltek az emberek. Mérei Ferenc, egyik nagy mesterem mondta is, hogy olyan vagyok, mint a tükör, ami tisztán tükrözi azt, ami előtte van. Ha rálehelsz, nem látni a leheletet. Szeretem követni a sorsokat, nagyon szeretem nézni az emberek szemét, amikor beszélnek. Nekem minden ember egy képeskönyv egy oldala”– fogalmazott egyik interjújában.
Polcz Alaine 1922. október 7-én született Kolozsváron. A második világháború borzalmait 19 éves fiatalasszonyként élte át: szovjet katonák folyamatosan, csoportosan megerőszakolták és kínozták. Jóval később az Asszony a fronton című kötetében írta meg háborús traumáit, az „éhezés, tetvek, lövészárokásás, krumplihámozás, hideg, mocsok” és az erőszaktétel rettentő élményét. A szó szerint halálra gyötört fiatal nőt az orvosok újjáélesztették. A fronton szerzett élményei egyszer s mindenkorra a pszichológia, a fájdalom és a gyász feldolgozása felé fordították.
A háború után, 1946 őszén jött át Magyarországra Erdélyből, és iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem pszichológia szakára. Bár harmadéves korában az egyetemen arra biztatták, hogy a „burzsoá tudományág” helyett tanuljon inkább kémiát, ő kitartott eredeti szándéka mellett, és 1949-ben – a Rákosi-korszak árnyékában az utolsók között – szerzett pszichológusdiplomát.
Pályája kezdetén felnőtt betegekkel folytatott művészeti terápiát. 1970-től a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinikán dolgozott a nagyon súlyos beteg illetve haldokló gyermekek és hozzátartozóik pszichológusaként.
1976-ban Magyarországon elsőként hozott létre klinikai osztályon játszószobát, illetve külön szobát a szülők számára. Gyerekpszichológusként a játékdiagnosztika szakértője lett, játékteszteket dolgozott ki gyermekeknek.
Kórházi munkája mellett alapvető fontosságú műveket is publikált: tanatológiai, pszichológiai írásai ma már kézikönyvek. Ezekben ő fogalmazta meg először magyarul azokat a kérdéseket, amelyekkel a palliatív – azaz a gyógyulás esélye híján a tünetek enyhítésével foglalkozó – orvoslás ma önálló tudományterületként foglalkozik.
„Haldokló, leginkább leukémiás gyerekeket kísért a halálig. Családjaikat gondozta. Mit tud a gyerek ténylegesen a halálról, s mit hazudik nekünk, amit halála küszöbén mi készséggel elhiszünk, el is várunk tőle. A fedés, az elhárítás, az áthárítás, a kompenzáció és a projekció kérdéseivel foglalkozott. Halálképzetekkel, a halál fiziológiai és emocionális előjeleivel, a haláltusával, a halálközeli állapottal, azaz a küszöbélménnyel, a halálhoz kapcsolódó rítusokkal és népszokásokkal. Olyan végső kérdésekkel, amelyekre halandó jobbára nem tud válaszolni” – írta róla Nádas Péter Bármi jő. Emléklapok halott barátaimról című megemlékezésében.
Polcz Alaine azt akarta, hogy a gyerekek, ha már gyógyíthatatlanok, minél kevesebbet szenvedjenek, és a környezetük ne akadályozza, hanem támogassa őket „a könnyű és szép halálban”. Ehhez az orvosokat, ápolókat is „kézben kellett tartania”, minden egyes alkalommal felkészíteni őket, hiszen a gyermekhalál látványától mindenki összeomlik.
Ezt az összeomlást – legalábbis a gyerekek haláláig – meg kellett akadályoznia. Az orvosokat, ápolókat megtanította, hogy a gyerekek előtt miről beszéljenek, miről ne, miközben egy szigorú viselkedési kódexet is kidolgozott: meg kellett értetnie a kollégáival, hogy hiába beszélnek a beteg feje fölött latinul, a gyerek a gesztusaikból is ért.
Meggyőződése volt, hogy a legjobb, ha a halállal otthon szembesülünk, családunk körében, ezért mindent megtett, hogy a gyerekek hazakerülhessenek, és az utolsó napokat szüleik, játékaik között töltsék. A gyerekek halála után tovább kísérte, gondozta a szétesett családok tagjait, egyénileg és csoportterápiás foglalkozásokon is segítette őket a gyászmunkában és a helyreállásban.
Vezetésével 1991-ben alakult meg a gyógyíthatatlan betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítését, a humánus kezelést, az emberi méltóság megőrzését célul tűző Magyar Hospice Mozgalom. A vezetésével működő Magyar Hospice Alapítvány a betegek emberhez méltó halálát, élettől való búcsúzását segítette – és segíti ma is – külföldi példák nyomán hospice-szolgálatok és hospice-házak létrehozásával. „A hospice nem arról szól, hogy véget ér az élet, hanem arról, hogy még tart” – olvasható ma is az alapítvány honlapján.
A gyermekek pszichés és idegrendszeri betegségeinek gyógyítását szolgáló új diagnosztikai módszerek kidolgozásáért, a Magyar Hospice Alapítvány létrehozása érdekében végzett munkásságáért, mély humánumtól vezérelt segítő tevékenységéért Polcz Alaine 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.
Miközben pszichológusként, tanatológusként úttörő munkát végzett, a 20. század egyik legnevesebb magyar írója, Mészöly Miklós feleségeként is sok áldozatot vállalt. Alaine 1948-ban vált el első férjétől, Vitányi Jánostól. Amikor a Budapestre került fiatal nőt Mészöly először meglátta, óriási, kölcsönkapott férfitélikabátja zsebéből a gyermekpszichológus munkaeszköze, egy baba lógott ki. Levelezésük tanúsága szerint 1949 májusában költözhettek össze a Városmajor utcában, polgári esküvőt augusztus 12-én kötöttek. Egész hátralévő életükben ez a műteremlakás volt a közös otthonuk.
Örkény István a valaha látott legszebb emberpárnak nevezte őket, Nádas Péter pedig így írt szerelmükről: „Egy talpig racionális, föld jegyében született, görcsösségig kemény és csontos lény vonzódott egy levegő jegyében született, betegségeitől törékeny lényhez. És viszont. Szerintem ez így rendjén való volt, még ha ennyire ellentétes alkatok viszonyát a külvilág általában nem is érti.”
A két tehetséges, végtelenül empatikus lény a sok viszontagság ellenére a végsőkig kitartott egymás mellett. Mészöly Miklós 2001-ben, felesége 2007-ben búcsúzott az élettől. Polcz Alaine a saját távozására is tudatosan készült, az utolsó percig szembe akart nézni vele. Ezt a törékeny, mégis bátor és erős asszonyt az utolsó pillanatig az a meggyőződés vezette, hogy az élet nem a halállal ér véget.
Szerdahelyi Krisztina