Gyerekként rossz tanuló volt, ezért amikor bejelentette, hogy kutatóorvos akar lenni, nevelésében segédkező anyai nagybátyja először megtiltotta neki, hogy az orvosi egyetemre jelentkezzen. Attól tartott ugyanis, hogy rossz eredményeivel majd szégyent hoz a családra. Szent-Györgyi anyai ágon híres tudósdinasztiából származott: dédapja, Lenhossék Mihály orvosdoktor, egyetemi tanár, Magyarország főorvosa és helytartósági tanácsos volt, nagyapja, Lenhossék József szintén orvos, anatómusprofesszor és antropológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 

A kitűnő érettségi azonban megenyhítette a nagybácsit, így Albert 1911-ben megkezdte tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán, ahol hamarosan szövettani kutatásokba kezdett. 1913-ra azonban megunta az anatómiát, s mivel az élet mibenléte érdekelte, átment az Élettani Intézetbe. 

A háború értelmetlen

Az első világháborúban minden diáknak kötelezővé tették a katonai szolgálatot, így került 1914 nyarán medikusként a lengyel frontra. Csaknem két évig bátran harcolt, mentette bajtársait, és vitézségi érdemérmet is kapott. De a lövészárkok borzalmait látva értelmetlennek ítélte a háborút, ezért – hogy kórházba kerüljön – puskájával meglőtte a saját bal karját. Kézsérüléssel hazaküldték, innen datálható egész életét végigkísérő háborúellenessége. Lábadozása alatt folytatta egyetemi tanulmányait. 1917-ben gyorsított képzéssel megkapta orvosi diplomáját, és hamarosan megházasodott.

Figyelme az oxidációs folyamatok felé fordul

A háború után tudós vándorévek következtek: először a Pozsonyi Egyetem Farmakológiai Intézetében, Mansfeld Géza irányításával a gyógyszerek hatásával foglalkozott. Prágában az elektromosság biológiai szerepének jelentőségét tanulmányozta, majd Berlinben biokémiai kutatásokat végzett. Nem sokkal később beajánlották asszisztensnek Leeuwen professzorhoz a leideni egyetemre, ahol ismét farmakológiával foglalkozott, és cikkeket írt. Ezt követően a hollandiai Groningenben lett tanársegéd a fiziológus professzor, Hamburger mellett: nappal kutyákat operált, esténként biokémiai kutatásait folytatta, amelyek az élő rendszerek energiaforrásául szolgáló oxidációs folyamatok megismerésére irányultak. Itt már taníthatott is, miközben harmincnál is több tudományos művet publikált. 

1926-ban részt vett a fiziológiai társaság nemzetközi kongresszusán, Stockholmban, ahol a Nobel-díjas biofizikus, Frderick Hopkins háromszor is hivatkozott a burgonya oxidációs mechanizmusáról írt cikkére. Ekkor derült ki számára, hogy elszigeteltsége és látszólagos kudarcai ellenére publikációival kivívta Európa vezető tudósainak figyelmét. Hopkins még abban az évben Cambridge-be hívta ösztöndíjasnak. 

A C-vitamin

Cambridge-ben izolálni akarta azt az erős redukáló tulajdonságot mutató anyagot, amit groningeni kutatóként a mellékvesekéregben talált. Mivel a mellékvesében csak nagyon kis mennyiségben volt jelen, más forrásokkal is kísérletezett, és végül káposztából és narancsból sikerült annyit izolálnia, hogy meghatározhatta összegképletét: C₆H₈O₆ – vagyis valamilyen szénhidrátról lehetett szó. Cikkében az ignóz (nemtudomcukor) nevet adta neki, amit a tudományos lap szerkesztője nem talált megfelelőnek, és a hexuronsav elnevezést javasolta. 1927-ben az egyetemen megvédte a hexuronsav felfedezéséről írt doktori disszertációját, s a kémiai tudományok doktora lett. 

Szent-Györgyi 1928 szeptemberétől már kinevezett professzora volt a szegedi egyetemnek, de kérte: helyettesítsék, míg a hexuronsavval kapcsolatos kutatásait befejezi. A minnesotai Rochesterben, a Mayo klinikán sok pénz és a legmodernebb műszerek álltak rendelkezésére, itt állatok mellékvesekérgéből sikerült kb. 20 grammot izolálnia az új anyagból. 

Népszerű professzor, Nobel-díjas tudós

A Rockefeller Alapítvány támogatásával Szent-Györgyi egy modern tudományos központot és biokémiai iskolát hozott létre Szegeden. Itteni laborjában találta meg a módszert, mellyel a fűszerpaprikából addig elképzelhetetlenül nagy mennyiségben vonhatta ki az eleinte hexuronsavnak, később aszkorbinsavnak nevezett kristályos anyagot. 1931-ben született cikkében jelentette be, hogy ez a C-vitamin. Szegedi évei alatt három területen jutott jelentős eredményre. A C-vitamin azonosítása mellett a szöveti oxidációk elmélete terén hozott újat, továbbá a bioenergetika alapkérdése, az izom-összehúzódás biokémiájáról vallott elképzeléseket változtatta meg 1941 és 1943 között végzett kutatásaival.

Tanárként fesztelen, családias kapcsolatot alakított ki diákjaival – moziba ment velük, együtt kirándultak, sőt lakásába, baráti beszélgetésre is meghívta őket. Hallgatói rajongtak érte. Az Orvosi és Élettani Nobel-díjra jelölését 1937. október 28-án jelentették be, s ezzel ő lett az egyetlen magyar tudós, aki magyarországi munkássága idején kapta meg a Nobel Bizottság elismerését. A díjat – a közvélekedéssel ellentétben – nem a C-vitamin felfedezéséért ítélték neki, hanem a „biológiai oxidációs folyamatok kutatása terén elért eredményekért”, különös tekintettel a fumársav katalízis és a C-vitamin jelentőségének tisztázására”. Az egész város lelkesedett, Szeged díszpolgári oklevelet adományozott neki. A Nobel-díjat 1937. december 10-én vette át Stockholmban.

Amerikai évek

1943 szeptemberében terjedt el a hír: Szent-Györgyi elhagyja Szegedet. A sajtó cikkezett, táviratok és gratulációk érkeztek, a diákok vörös rózsákkal és szegfűkkel megrakott kosarat küldtek, tanítványai és kollégái rózsakoszorút fontak munkaasztalán a lombikok, fiolák és műszerek köré.

Távozásában az is közrejátszott, hogy a szegedi egyetem rektoraként sajtótámadások célkeresztjébe került demokratikus reformjai és antifasizmusa miatt. „Nem én mentem a politikába – idézi Szent-Györgyit életrajzírója, Ralph W. Moss. – A politika lépett be az életünkbe, amikor könyveket égettek és zsidó barátaimat üldözték, igent vagy nemet kellett mondanom. És én nemet mondtam.” Később a magyar antifasiszta ellenállási mozgalom egyik vezetője lett, Hitler maga követelte kiadatását, a Gestapo üldözte. Apósa Horgos melletti szőlőjében, majd Budapesten bujkált, hosszú hajat és szakállt növesztett. Csak 1945 februárjában tért vissza Szegedre. 

A második világháború után országgyűlési képviselővé választották, de az 1947-es fordulattal személyes szabadságát is veszélyeztetve érezte, ezért Amerikába emigrált. Az Atlanti-óceán partján lévő Woods Hole-banhamarosan létrehozta az alapkutatással foglalkozó Szent-Györgyi Alapítványt, ahol tovább dolgozott. Az USA-ban nem fogadták osztatlan örömmel a „kommunista Szent-Györgyit”, és csak 1955-ben kapott amerikai állampolgárságot.

Élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. 1972-ben létrehozta a Nemzeti Rákkutató Alapítványt. Fontos meglátása volt a szabad gyökök szerepének felismerése a rák kialakulásában és a vitaminok gyökfogó szerepének felismerése. 1986. október 22-én, 93 évesen halt meg otthonában, veseelégtelenség következtében. A regényes életű tudós Woods Hole temetőjében nyugszik.

Szerdahelyi Krisztina

Gyógyhír Magazin