Ja! Mi az, hogy „bemondó”?  A mai generáció számára pontosítsunk: egy, a magyar nyelvet tökéletesen beszélő, többnyire csinos nő (vagy sármos férfi), aki két műsorszám között bekukkantott az otthonunkba és személyesen szólt hozzánk: felkonferálta, amit látni fogunk. 

Éppen egy éve beszélgettünk, amikor lubickoltál az új feladatodban, a Story4 televízióban. Most mi újság?

Nagyon jó volt, kicsit visszahoztuk a régi stílust, teremtenének egy kis retro hangulatot. Műsorösszekötő voltam, de belevihetem a mondandómba, amit én gondolok, amit a világ színességéből átadni akarok. Nem kész szövegeket dugtak az orrom elé kötelező jelleggel, azokban a mondatokban benne voltam én is. Aztán jött a március és ez a kaland a vírus megérkezésével véget ért. Majd májustól lassan elkezdtük felvenni a fonalat, heti egyszer jelentkezem, egészséges életmód tanácsokkal, hasznos tudnivalókkal. De hogy mi lesz, azt nem tudjuk mi sem, a bizonytalanság bennem is itt van, ahogy mindannyiunkban.

A világutazó az elmaradhatlan fénykepezőgéppel 

Úgy tudom, hogy nem is voltál itthon, amikor kiderült, hogy egy világjárvány érte el az egész emberiséget. 

Én január-februárban a lányomnál voltam Vietnamban, Kambodzsában. Ő már kint él egy ideje, mi ott hallottuk a híreket. Őszintén megmondom, nem tűnt komolynak onnan nézve. Az volt a feltűnő, hogy noha arrafelé egyébként is sok ember hord maszkot, mert például Saigonban iszonyatos szmog van, de akkor szinte mindenki viselte. Semmi mást nem érzékeltünk. Utazgattunk kicsit, megnéztem olyan helyeket, amelyeket már régen szerettem volna és február első hetében jöttem haza.  De akkor már elő volt készítve egy másik utazás is, amit nagyon régóta vártam, és bár sokan le akartak beszélni, engem nem lehetett visszatartani: március 14-én „kislisszoltam” az országból, és meg sem álltam Etiópiáig. Nagyon szép, különleges utazás volt, régóta vágytam erre, nagyon készültem és jó kis társaság jött össze. Majdhogynem nagyobb biztonságban éreztük magunkat, mint Európában. Noha ott azért az étkezéssel, vízivással nagyon kell vigyázni, mégis messze voltunk a járványtól. Tíz napot töltöttünk ott, amikor hazajöttem, nem tört ki rajtam se rettegés, se félelem.

Hogyan védekeztél a járvány ellen? 

A járványellenes védekezésben olyan szokásokra tették a hangsúlyt, ami egyébként is benne volt az életünkben. Hiszen ahogy hazaérünk, mindenekelőtt kezet mosunk, átöltözünk, amit vásárolunk letisztítva, rendszerezve tároljuk. Nem akartam bezárkózni, úgy gondolom, hogy mentálisan nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy valaki teljesen elzárja magát a külvilágtól. A munkáimat, az író-olvasó találkozókat sorra lemondták, nem estem kétségbe, inkább azt csináltam, ami régen volt, például önfeledtem és napi sok órát olvastam. Megtartottam a régi szokásaimat: minden nap 5-6 kilométert gyalogoltam az erdőben, a réten, a hegyek között és olykor a városba is bementem. Nem segít a rettegés. Persze tudom, hogy aki még a szó eredeti értelmében aktív, tehát nem nyugdíjas, annak sokkal nehezebb ez a helyzet, főleg a kimerült pedagógusoknak, szülőknek. Van tanár a barátaim között és embert próbáló ez az időszak azoknak is, akik a munkájukat elvesztették. Jó lenne, ha erről az egészről magabiztosan múlt időben lehetne beszélni. Most júniusban volt az első író-olvasó találkozó, ami engem mindig feldob, de most röpködtem, olyan voltam, mint egy csikó, aki végre kinyargalhatott a rétre. 

Téged mindig is sok helyre hívtak, hiszen az elsők között kezdted népszerűsíteni az 50+ programot.

Az aktív idősödés nekem is fontos és másoknak is akarok segíteni. A nyugdíjas évekre nem kell rettegve gondolni. Úgy érzem, hogy a velem való találkozás biztatást, energiát ad az embereknek. A múló évekhez való pozitív hozzáállás életet menthet. Egyébként Budapesten ritkán vagyok ilyen találkozókon és éppen ezért örülök, hogy alakulni látszik egy lehetőség, a Budavári Művelődési Központból kerestek meg. Ez egy gyönyörű hely a Bem rakparton. 

A tévés nosztalgia  könyvedhez kapcsolódó előadásod, vetítésed, nagyon népszerű, és otthonosan mozogsz az interneten is, látom a posztjaid.  

Az az igazság, hogy úgy lett Facebook-oldalam, hogy nem is tudtam róla, a kisebb lányom csinált nekem. Elkezdtem használni és élvezem. Rájöttem, én nem tartozom azok közé, akik szidják a tévét meg a Facebookot.  Mindkettőt annyit használom, amennyi a kedvemre van. Felteszem az úti élményeimet, a blogomat sokan olvassák. Bár a mi szakmánk a magamutogatásrólis szól, igyekszem másdolgokat is kitenni, felhívni az emberek figyelmét olyasmire, ami jobbá teszi az életünket, vagy felhívom a figyelmet arra, amitől nem lesz jobb a jövő. Például a nagytakarítás, szortírozás végeztével a lányommal, Laurával vittem a  MÉH-be papírt, és  nagy halom könyvet láttunk ott szétszórva a földön. Kiraktam ezt azzal a felirattal, hogy ez lesz a könyvek sorsa a XXI. században? Amikor 1 kiló könyvért 2 forintot adnak? Őszintén aggódom, hogy merre megy a világ. Ki szoktam rakni olyan képeket is, amikor jövök-megyek az országban, látok szép tájakat, vagy kiírom az oldalamra egy-egy kicsi faluban miért érdemes megállni. Most már az Instagramon is ott vagyok, annak aztán tényleg nem sok értelme van, szóval játéknak fogom fel ezt az egészet. 

Azt is az oldaladról tudom, hogy füge lekvárod is van … (Judit szívből felnevet)

Ez pedig úgy történt, hogy van egy csodálatos fügefánk, amiről szoktam csipegetni.  Valamelyik nap kimentem, hogy lecsippentek egyet, amikor láttam, hogy  túl van érve és a darazsak is kóstolgatják. Mivel ezt nem kell magozni, héjazni, gyorsan leszedtem, amennyit tudtam, és már főztem is be. Barackot és meggyet is csináltam idén. Tudod, én olyan „csapom-vágom” háziasszony vagyok. Szoktam olvasni, hogy vannak sokan , akiknek a  számára a főzés azt jelenti, hogy  örömet akar  szerezni, meg jó dolog a konyhában alkotni. Én nem ilyen vagyok. Persze nekem is fontos, hogy legyen ehető, finom, de az is, hogy gyors és könnyű. Az időmet inkább fontosabb dolgokra szeretem fordítani. Ha már a konyhánál és az evésnél tartunk! Elárulom, de csak a Gyógyhír Magazin olvasóinak, hogy ami nem sikerült az elmúlt 10 évben, azt ebben a karanténos időszakban meg tudtam lépni: 9 kilót lefogytam! Mi, túlsúlyos nők nagyon lököttek tudunk lenni: elhisszük, hogy az ilyen-olyan bogyó, tea csodát tesz. Pedig csak egy jó étrend kell és egy kapcsoló az agyban, amit a megfelelő állásba kapcsolunk. Én a csökkentett szénhidrátokkal operáló, zsírban szegény, de fehérjében gazdag étrenddel értem ezt el, na meg persze akarattal, elhatározással.  Nem szabad éhezni, többször kicsit kell enni, de erre sem görcsöltem rá, ehhez az egészhez is játékosan viszonyultam. 

Vincze Kinga 

Gyógyhír Magazin