Ugyanakkor nekünk, embereknek szükségünk van társra. Az emberi evolúció így alakított bennünket. Szintén az evolúciós folyamatok hatására pozitív érzelmekkel és gondoskodóan fordulunk a segítségre szoruló, esetlen, kicsi lények felé, legyen az ember vagy állat. Ha külső vagy belső okokból nehézségekbe ütközik az emberi társ megtalálása, felvállalása vagy megtartása, sokan egy állat befogadása mellett döntenek. Kisállatot tartani a háztartásban mára materiális értelemben „irracionálissá” vált, mert például egy kutya vagy egy macska ma már csak ritkán hoz „hasznot” azzal, hogy védi a házat, vagy megfogja a nemkívánatos rágcsálókat. A házi kedvencek – különösen városi körülmények között – elsősorban pszichológiai előnyt jelentenek gazdáiknak. Egy amerikai felmérés szerint a mai fiatal korosztályok körében sokkal elterjedtebb a házi kedvencek tartása, mint volt az előző generáció idején. Meglepő módon a fiatal férfiak körében többen voltak a kutya- vagy macskatartók, mint az ugyanabba az életkori csoportba tartozó nők körében. Hazai adatok ilyen bontásban nem állnak rendelkezésünkre, de az elmúlt években az a konszenzus alakult ki szakmai körökben, hogy kb. 3 millió gazdával rendelkező kutya, és valamivel kevesebb macska él az országban.

hirdetés

Úgy tűnik, hogy ha nem sikerül emberi társat találni, az egyik kézenfekvő lehetőség, hogy kutyát, macskát, egyéb háziállatot tartunk. Ha hazaérünk a munkából, nem az üres lakás vár bennünket. Az emberi rangra emelt társ meghallgatja a mondandónkat, lehet gondoskodni róla, szeretgetni, simogatni. Lojális hozzánk, nem kell attól tartanunk, hogy becsap vagy elhagy bennünket. Mivel a gazdája számára a háziállata tényleg  „emberszámba” megy, ezért találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a kis kedvenc időnként szépen fel van öltöztetve, kényelmes fekhelyet biztosítanak számára, olykor babakocsiban tologatják, sokat költenek egészsége karbantartására. Ezek az erős kötődés megnyilvánulásai és egyértelműen az ember-ember közötti kapcsolat helyettesítői. 

Sok ember számára nehéz kifejezni az érzelmeit, sőt gyakran nehéz egyáltalán felismerni azokat. A házi kedvenc nem igényli ezeknek az érzéseknek a tudatosítását és szavakba öntését, nekik elég az érzelmek átadása és megtapasztalása. Annak az embernek, akinek gondjai vannak az érzelmeivel, nagyszerű érzés megtapasztalni, hogy ami az emberek között nehézséget okoz a számára, a hozzá kötődő állattal könnyen és jól megy. Paradox módon az is előnyt jelent, hogy a kis állat nem „beszél vissza”, a gazdának nem kell minden körülmények között figyelnie a szavaira és tetteire, nem kell számolnia megnyilvánulásai következményeivel. Egy emberi társkapcsolatban ez nem lenne lehetséges, sok vita és veszekedés támadna, ami gyakran megnehezíti vagy ellehetetleníti az együttélést. Az ember-házi kedvenc viszony nem egyenrangú, mindig az ember a domináns fél, és erre az érzésre titkon sokaknak szükségük van.

A koronavírus miatti kényszerű bezártság idején sok ember számára kedvence társasága volt a „túlélés” egyik záloga. 
A négy fal közé szorult ember fokozottan vágyik a szeretetre, a figyelemre, az odaadásra, amit vele élő állat-társa biztosíthat a számára. Sokakban a saját maguk és rokonaik miatti aggodalom mellé a házi kedvencük miatti aggodalom is társult: vajon elkaphatják-e ők is a koronavírust? Amerikai kutatási adatok kimutatták, hogy emberről állatra átadódhat a vírus, így ők is fertőzötté válhattak, ám a jól tartott, erős, egészséges állatok gyakorlatilag tünetmentesen vészelték át a járványt.

Evolúcióbiológusok szerint a kis szőrös állatok dögönyözése, vakargatása, simogatása minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy a majmok és a főemlősök világában a társas kötődés bizonyításának és elmélyítésének egyik legfőbb eszköze a kurkászás, a másik egyed szőrében megbúvó élősködők eltávolítása. Akárhogy is van, kevesen tudnak ellenállni egy kis kedves, szőrös állatkának!

Fábián Tamás  •  pszichológus

Gyógyhír Magazin