Avilág számos térségében bukkantak elő ásatásokon olyan koponyák, amelyeken felfedezhető a beavatkozás: egy egyszerű, koponyába fúrt lyuk. Hogy pontosan mire alkalmazták, azt csak feltételezik, de a számos lehetőség között szerepel a fejfájás csillapítása. A kutatók úgy vélik, őseink a fájdalmat rossz szellemeknek tulajdoníthatták, és a koponya kilyukasztásával utat engedtek nekik a távozásra – legalábbis így szól egy elmélet. Azt nem tudni, hogy hatékonyabb volt-e, mint zajt keltve és sámántáncot járva űzni el, vagy bőrre helyezett csövek segítségével kiszippantani a rontást, de többen is állítják, hogy a trepanációt az esetek kétharmadában túlélték a betegek.

Elektromossággal
Az elektromos harcsa egy Nílusban (is) élő halfaj, ami akár 300-400 voltos feszültséget is tud gerjeszteni. Az ókori egyiptomiak ízületi gyulladások okozta fájdalom csillapítására használták: a fájó testrészre helyezték, de csak a kisebb méretű halakat, amik csak kisebb feszültséget tudtak gerjeszteni. Az elektromos kezelés az ókori rómaiak előtt sem volt ismeretlen. Scribonius Largus, Claudius római császár udvari orvosa a Kr. u. 1. század elején, híres orvosi receptgyűjteményében fejfájásra és köszvényre ajánlotta az elektromos ráját. Receptje szerint két-három halat kell az érintett testrészre szorítani, és várni, amíg elzsibbad az elektromosságtól. Scribonius sok receptjét az ókori görögöktől vette, akik maguk is használták az akár 220 voltos feszültséget is kibocsátani képes rájákat szüléseknél, illetve műtéteknél zsibbasztásra. 

Ópiummal
A máktejről nagyon régóta tudják, hogy bódító hatású, és már 3500 évvel ezelőtt is gyógyszerként alkalmazták. A jó Scirboniust itt sem hagyhatjuk ki, hiszen említett receptgyűjteménye tartalmazta az ópium elkészítésének első helyes leírását. Európában a 16. századtól kezdődően nem csak kimondottan fájdalomcsillapításra, hanem egy sor másik betegségre is csodaszerként szedték alkoholos oldatát laudanum néven. Még gyerekek megnyugtatására is javallották. Ártalmas mellékhatásai és a függőség jelentette veszély csak fokozatosan tudatosult a 19. század folyamán, párhuzamosan azzal, ahogy sorra sikerült fő hatóanyagát, a morfint kivonni belőle, majd abból sorra elkülöníteni a különböző ópiátokat. Máig ezek, illetve szintetikus változataik a legerősebb fájdalomcsillapítók.

Fűzfakéreggel és -levéllel
Hippokratész a Kr. e. 4-5. században azt ajánlotta a szülő nőknek, hogy rágjanak fűzfakérget vagy -leveleket, és ez majd segít elviselhetővé tenni a fájdalmat. Nem járt messzire a megoldástól: a fűzfa jelzett részei ugyanis szalicilsavat tartalmaznak, ami hatékony fájdalomcsillapító, de töményen alkalmazva komoly gyomorbántalmakat okoz. Német kutatók a 19. század legvégén ebből kiindulva alkották meg az acetilszalicilsavat, ami a legtöbb, recept nélkül is beszerezhető, hatékony mai fájdalomcsillapító hatóanyaga, és megkímél bennünket attól, hogy mindennapi fájdalmainkat a fent felsorolt kockázatos módszerekkel oldjuk.

Ballai Vince 

Gyógyhír Magazin