Endrei Judit a legendás hetvenes-nyolcvanas évek bemondója volt a Magyar Televízióban. A hőskor után jött a következő generáció, Endrei Judit az egyik legkedveltebb volt közöttük. Később nem „csak” bemondó volt, de közreműködött többek között a Homokóra, az Ablak, a TV-Híradó, a Hétvége, a Leporello, a Napközi, a Tízórai és még sok más műsor elkészítésében. Ja! Mi az, hogy „bemondó”? A mai generáció számára pontosítsunk: egy, a magyar nyelvet tökéletesen beszélő, többnyire csinos nő (vagy sármos férfi), aki két műsorszám között bekukkantott az otthonunkba és személyesen felkonferálta, amit látni fogunk.
• Mikor ért véget számodra a televíziózás?
• 1998 őszén, utána volt még egy kis jutalomjáték a Satelit TV-ben. Azt mondtam magamnak, hogy szép volt, jó volt, de új utakra kell lépnem. Az elmúlt 20 évben eszem ágában sem volt azon dolgozni, hogy visszatérjek, de ha vendégnek hívtak, mindig szívesen mentem. Könyveket írtam és elindult a Korhatártalanul 50+ program 2008-tól. Jártuk az országot, rengeteg rendezvény volt. Nagyon sok embernek mutattuk meg, hogy hány féle út vár ránk 50 évesen vagy az után, és hogy hogyan kell megőrizni az életkedvünket, a vitalitásunkat.
• Aztán egy váratlan fordulat visszavarázsolt téged az otthonunkba.
• Tavaly nyáron a Story 4 televízió keresett meg, hogy kicsit visszahoznák a régi stílust, teremtenének egy kis retro hangulatot és meghívtak a televíziójukba. Nagyon elgondolkoztam, hogy kell-e ez nekem, de kipipáltam minden kétségemet, és a visszatérésemmel azt üzenem: bárhány éves vagy, miért ne próbálnád meg, amit az élet hoz? Többnyire kedves, pozitív visszajelzéseket kapok, de voltak olyanok, akik azt mondták, nem vagyok már olyan, mint régen. Én erre azt mondom, mindenki mással együtt öregedtem, bölcsebb, tapasztaltabb lettem, úgy látom a világot, ahogy ennyi idő után láthatom.
• Most mi a feladatod?
• Műsorösszekötő vagyok, de belevihetem a mondandómba, amit én gondolok, amit a világ színességéből át akarok adni. Nem kész szövegeket dugnak az orrom elé kötelező jelleggel, ezekben a mondatokban benne vagyok én is. Most jó játéknak tartom, és persze vannak még terveim. Majd meglátjuk, mi lesz belőlük.
• Termékeny szerző is vagy. 1999-ben jelent meg az Anno 2000; nekem színes, szagos, mindenről szóló, gyerekkorunk és az előttünk járó generáció gyerekkorának kalendáriumát idéző könyv volt.
• Ez a XXI. század eleji változata volt: modernül, sok történettel, és éreztem, kíváncsiak voltak az emberek, hogy mivel folytatom. Elkészült a Mindörökké nő 2003-ban, majd a Sztárdiéta, aztán a Mindörökké férfi, és nagy siker volt a Női aforizmák.
• És elkészült az Anno az én tévém 2018-ban, pedig nem is tudtad akkor, hogy újra tévézni fogsz.
• Érdekes, hogy ezt a könyvet nem is én akartam. A korhatártalanul témában sokszor tartok előadást, és annyiszor jött elő a kötetlen beszélgetések kapcsán, hogy mi volt, hogy volt a tévében. Én nem sírom vissza a régi időket, nem vagyok nosztalgikus alkat, de annyit és olyan sokan kérdeznek azokról az időkről, hogy egyszerűen éreztem, ennek ideje van… És persze az is biztos, hogy ahány tévés van, annyi féle könyvet írhatna a tévés múltjáról. Ez az én látószögem. Már sok helyen voltam a könyvvel, és számtalan történetet hallok arról, hogyan ült le annak idején a család Ablakot nézni vagy, hogy gyerekként hogyan játszottak a hokedlinél tévébemondót. Azt tapasztalom, a nosztalgiázás nem csak divat, az emberek szívesen emlékeznek ezekre az „egyszerűbb”, egy-két tévécsatornás időkre.
• A te nagykövetséged ennek ellenére vagy pontosabban ezzel együtt leginkább abban van, hogy megmutasd a szépen idősödés lehetőségét. Húsz éve kezdted ezt a missziót, nekem akkor volt lehetőségem támogatni téged ebben, és csak bámultam, milyen nagyszerűen csinálod ezt is. Jó érzés, hogy egy picit része lehettem ennek. És most már én is öregszem. Bár még csak alig vagyok 50 plusz, de igyekszem utánozni téged…
• Az aktív idősödés téma több mint projekt. Tudni szépen öregedni és abban erőt adni fontos küldetés. A tapasztalataimat mondom el az előadásaimban, megmutatom magam 40 évvel ezelőtti képen, és közben ott ülök a magam plusz ráncaival és kilóival. Micsoda kontraszt! Mikor először csináltam ezt, arra gondoltam, vajon normális vagyok én, hogy mutogatom magam milyen voltam egykor, és ott vagyok „élőben” ma. De láttam a hallgatóság szemében a szeretetet és azt, hogy díjazzák az őszinteséget. Elnevettem magam, és azt mondtam, még szerencse, hogy önök is éppúgy velem öregedtek.
Vincze Kinga
Gyógyhír Magazin
