A Vitális-generáció első tagja Sándor, aki 1953-ban kezdte a Debreceni Orvostudományi Egyetemet, és 1959-ben avatták orvossá. Első felesége házasságkötésük után iratkozott be az orvosira, abból a házasságból két gyermek született: Zsuzsa, aki 1989-ben végzett ugyancsak az orvosin – ma belgyógyász és gasztroenteorológus –, őt Emese követte, aki pszichológia szakon végzett. A második házasságból született Eszter 2002-ben végzett az orvosin, ma infektológus, és letette az intenzív szakvizsgát. A negyedik lány, Márta matematikus lett. Vitális doktor második felesége is orvos, dr. Borhy Márta tüdőgyógyász és kardiológus. Zsuzsa fia, Dávid, két éves szerződéssel orvosi genetikából kutatási módszertant tanul Amerikában.
- Ma sem tétlenkedik. Hogyan telnek a napjai?
- Genetikával és elméleti biológiával foglalkozom. Sokat tanítottam, 1995-ben mentem nyugdíjba, de előadásokat most is tartok.
- Hogyan indult az élete?
- Ötéves voltam, amikor apám meghalt. Marosvásárhelyen születtem 1933- ban, ötévesen falura kerületem. Később Mátészalkán jártam a Népi Kollégiumba. Akkor alakult meg a ma ismert „általános iskola”.
- Senki nem volt orvos a családban korábban, honnan jött az ötlet?
- A kollégiumba visszajártak a „régiek”, kérdezgettem, hol és mit tanulnak, engem minden érdekelt. Az elbeszélésekből arra jöttem rá, hogy a legteljesebb képzést akkor kapom, ha orvosi egyetemre megyek. Mátészalkához a legközelebbi egyetem Debrecenben volt. Akkoriban szokás volt, hogy a jól teljesítő hallgatók — nekem minden vizsgám jeles volt — a tanulás mellett bekapcsolódtak egy-egy intézet kutatómunkájába, mint szakkörösök. Én is ezt az utat követtem:
az Élettani Intézetben tevékenykedtem. Ott kóstoltam bele a kutatómunkába, nagy érdeklődéssel vettem részt a referátumon, ami azt jelentette, hogy minden héten szombaton délelőtt összeültek az intézet oktatói és megbeszélték a heti eseményeket, mi diákok pedig „hallgatóztunk”. Hatodévesen dr. Szabó Gábor, akit akkor neveztek ki docensnek, és aki később professzor, majd akadémikus lett, meghívott a Gyógyszertani Intézet keretében frissen alakult Orvosi Biológia Csoportba oktatónak. Dr. Szabó Gábor vezetésével ebből a csoportból hoztuk létre az Orvosi Biológiai Intézetet, amit később Humán Genetikai Intézetnek kereszteltek át. Az antibiotikum-kutatásba kapcsolódtunk be, emellett oktattunk is.
- Önök orvostörténelmet írtak, hiszen Önök voltak azok, akik az antibiotikumok kutatásával kezdték a pályájukat.
- Igen, ennek vezéregyénisége Vályi Nagy Tibor, vele dolgoztunk dr. Szabó Gábor csoportjában. Antibiotikumokat kerestünk, vizsgáltuk az elméleti hátteret: mi az oka annak, hogy egyes baktériumcsoportok, amelyek eredetileg a szántóföldek talajában találhatók, antibiotikumot termelnek, és milyen jelentőséggel bírnak az antibiotikumok a törzs életében, amelyik ezt állítják elő. Ebből született a felfedezésünk, melyről az angol kollégák azt írták, hogy 20 évvel megelőztük a világot. Felfedeztünk egy általunk vizsgált baktériumot, a fonalasan növekvő Streptomycesek differenciálódását szabályozó fehérjét, aminek tanulmányozásához magunk dolgoztunk ki módszereket. Évtizedekbe telt, mire kitisztítottuk, megfejtettük az aminosav sorrendjét, az őt kódoló gén bázissorrendjét. Utána vált vizsgálhatóvá, hogy pontosan milyen élőlényekben, hogyan fordul elő, és mi a szerepe. Ennek kapcsán mélyültünk el a genetikai kérdésekben. Ebben a körben az ismertségünk megnőtt külföldön is: Amerikában, Angliában és Japánban is tudtak az eredményeinkről. 1985-ben szerveztünk egy ezzel foglalkozó világkongresszust Debrecenben. De a legfontosabb feladatunknak azt tartottuk, hogy jó orvosakat képezzünk, akik nemcsak szakbarbárok, hanem értelmiségiek: a gondolkodó orvos képe lett az elérendő cél, aki ítélni tud. Azt hiszem, hogy később ez a magatartás és szemlélet hathatott oda, hogy a négy lányomból kettő orvos lett. A harmadikat pedig az emberi lélek foglalkoztatta, így a pszichológiát választotta.
- Az unokák is követik az immár kialakult családi hagyományt?
- Nyolc unokám van, a legkisebb 2, a legnagyobb 28 éves. A két legnagyobb közül egyik orvos, a másik közgazdász, de ki tudja mi lesz, a többiekből, hiszen még kicsik… Külön öröm, hogy lányaim is jó érzékkel és tiszta szívből foglalkoznak a betegek gyógyításával, állandóan képzik magukat, olvassák az orvosi szakirodalmat, keresik és alkalmazzák az újdonságokat a maguk területén.
Gyógyhír Magazin
