Tisztelt Levélíró!

Az internet és a közösségimédia-alkalmazások (Facebook, Instagram, Twitter stb.) elterjedésével párhuzamosan az egész világon felütötte a fejét az a sajátos jelenség, hogy elsősorban, de nem kizárólag, tinédzserek és fiatal felnőttek olyan képeket és szövegeket posztolnak önmagukról, amelyek direkt erotikus tartalmakat jelenítenek meg, vagy erotikus asszociációk felidézésére alkalmasak. (Az amerikai angolban a szöveges üzenet jelölésére szolgáló „texting” szót alapul véve külön új szó is létrejött a jelenség megnevezésére, a „sexting”.) Egy néhány évvel ezelőtt végzett amerikai kutatás adatai szerint a 18-24 éves korosztály 15%-a, a 25-34 éves korosztály 22%-a küldött már szexuális tartalmú fotót vagy videót a mobiltelefonjáról. Az is régóta ismert, hogy az így küldött képekkel gyakorta visszaélnek. Az iskolai zaklatások, megalázások egyik kedvelt eszköze olyan képek közzététele, pl. az osztály levelezőrendszerében vagy Facebook csoportjában, amelyeket készítőjük eredetileg egyáltalán nem oda szánt. Szakítások után a megbántott félnek esetenként eszébe jut, hogy korábbi szerelmén úgy álljon bosszút, hogy erotikus privát fotóit mások számára is  hozzáférhetővé teszi.  A tavalyi évben attól volt hangos a nemzetközi sajtó, hogy világhírű színésznők és előadók meztelen fotóit hackerek megszerezték és közzétették a világhálón. Mindezek fényében joggal merül fel a kérdés, vajon miért vállalkoznak rá az emberek mégis, hogy erotikus képeket küldjenek (vagy akár csak tároljanak) internetes alkalmazások segítségével?
Több lehetséges magyarázat forog a pszichológusok körében. Az egyik magyarázat szerint fiatal lányok gyakran azért készítenek és tesznek fel magukról erotikus képeket a világhálóra, mert szeretnének többnek, bátrabbnak, bevállalósabbnak, ezáltal menőbbnek látszani a társaik vagy a párjuk előtt. Kisebbrendűségi érzésük kompenzálására „túlteljesítenek”, olyanra is vállalkoznak, amire kiegyensúlyozottabb önértékelésű kortársaik kevésbé hajlandóak. Végső soron arról van tehát szó, hogy ezek a lányok úgy érzik, máshogyan nem tudnak elismerésért kivívni maguknak, csak ilyen módon. Egy másik magyarázat szerint a kortárscsoport nyomása erőszakolja ki ezt a fajta viselkedést. Akkor lehet valaki a csoport tagja, ha úgy viselkedik, ahogyan a csoport (annak hangadói) elvárják. Egy harmadik magyarázat, részben az előző továbbgondolásaként arra mutat rá, hogy az érintett viselkedését a többiek viselkedésével kapcsolatos vélelme határozza meg, függetlenül attól, hogy amazok tényleges mit tesznek. Ha tehát egy tinédzser úgy gondolja, hogy a társai meztelen fotókat osztanak meg a neten, akkor ő is hajlamosabb lesz ugyanazt tenni.
Ahogy látjuk, a társas környezet normarendszerének kiemelt hatása van a viselkedés befolyásolásában. Az internet még mindig relatíve új dolog az életünkben, ezért használatának veszélyeit is csak mostanában kezdjük felismerni. Világszerte van egy szabályozási-szigorítási tendencia, amely elsősorban az alkalmazások fejlesztőit és szolgáltatóit igyekszik rászorítani, hogy körültekintőbbek legyenek. Mindannyian érezzük azonban, hogy ez nem lesz elég. Olyan társas-társadalmi közeget kell kialakítanunk az internethasználat köré, amelyben minden felhasználó számára jobban „átjön”, milyen erkölcsi és viselkedési normákat kell betartania. Okosan, e pozitív cél érdekében kell felhasználni azokat a jórészt ismert eszközöket, amelyeket emberek gondolkodásának befolyásolására régóta alkalmaznak a médiában, a kereskedelemben, a politikában. Ön a nyilvánosság erejében bízik. Egyetértve Önnel, azt javaslom, hogy az internet adta lehetőségek felhasználásával kezdje el a munkát a saját környezetében. A lánya, aki – mint leveléből is kiviláglik – bizalommal van Ön iránt, bizonyára a segítségére lesz, ha elakadna valahol.

Fábián Tamás
pszichológus

Gyógyhír Magazin