Régi szokás, hogy az új év első napján sokan közülünk fogadalmat tesznek, hogy eztán majd ezt és ezt, így és így fognak csinálni. Történészek szerint az ókori Babilonban az emberek azt az igen derék ígéretet tették isteneiknek, hogy visszaviszik tulajdonosaiknak a kölcsönkért tárgyakat, és megfizetik adósságaikat. A középkori lovagok a karácsonyi időszak zárásaként fogadalmat tettek és megerősítették lovagi esküjüket. A keresztények körében elterjedt szokás az újévi ima és fogadalomtétel együttes gyakorlása. A világ csaknem minden táján és minden vallásában, így vagy úgy, megtalálható az új évre szóló fogadkozások valamilyen formája. A modern időkben legtöbben valamilyen személyes dologra határozzák el magukat: lefogynak, többet fognak mozogni, felhagynak a dohányzással és/vagy az alkoholfogyasztással, jobban odafigyelnek szeretteikre, takarékos életmóddal rendbehozzák ingatag pénzügyi helyzetüket. Legújabban már olyan fogadalmak is megjelentek, hogy kevesebbet fognak lógni az interneten. Az Egyesült Államokban mért adatok azt mutatják, hogy míg az 1930-as évek elején a népesség 25%-a, addig a 2000-es évekre már 40%-a tett valamilyen újévi fogadalmat.
Milyen pszichológiai előnnyel jár, ha fogadalmat teszünk újév hajnalán? Ha megfogadunk valamit, tulajdonképpen egy célt állítunk magunk elé. Jó célkitűzés, ha azt mondom, hogy idén le fogok fogyni, még jobb, ha azt mondom, hogy 10 kilót fogok fogyni, ennél is jobb, ha úgy fogalmazok kb. 1 kilót havonta. A legjobb, ha ezt le is írom egy olyan helyre, ahol nap mint nap láthatom, ráadásul meg is osztom másokkal, akik ebben támogatni tudnak, és ha kell, finoman noszogatni. A cél kitűzése sajátos rendszert és jelentést visz az életünkbe, amire nekünk embereknek kiemelt szükségünk van. A neuropszichológiai kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy boldognak érezzük magunkat, ha követjük a kitűzött célunkat, függetlenül a tevékenységünk tényleges eredményétől. Egyszóval mindent elkövetni, hogy egy kitűzött célunk teljesüljön, betartani egy fogadalmat, jó érzés. Nem baj, sőt bizonyos értelemben még jó is, ha akár minden évben ugyanazokat a fogadalmakat tesszük. Az ismétlődő fogadalom azokra a dolgokra fókuszálja figyelmünket, amelyek elősegítik célunk elérését.
Sajnos, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy az újévi fogadalmak legtöbbször nem teljesülnek. Egy brit kutatás arra jutott, hogy a fogadalmak 88%-a végül egyáltalán nem teljesül. Eleinte még minden rendben, ám február környékén lendületünk jelentősen alábbhagy, év végére pedig – jó esetben – ott vagyunk, ahonnan elindultunk, esetleg már nem is emlékszünk, mit is szerettünk volna elérni. Az egyik leggyakoribb hiba, hogy túl sok, túl nagy és túl általános célt tűzünk magunk elé. Ahogy múlik az idő, és nem jönnek az eredmények, motivációnk alábbhagy, sőt kudarcunk miatt akár önértékelési válságba is kerülhetünk. Innen azután könnyű kiutat jelent, ha egyszerűen hagyjuk az egészet a csudába, és visszatérünk a régi, jól bevált megoldásainkhoz. A halogatás, az elodázás annak ellenére erősen hat ránk, hogy az újévi fogadalommal arra vállalkozunk, hogy újjá formáljuk önmagunkat, ami eléggé erős belső motiváció. Szokásainkat mégis nehezen változtatjuk meg, részben azért, mert ehhez új gondolkodási módokat kell kifejlesztenünk magunkban, „újra kell huzalozni az agyunkat”. Az új gondolkodási módok kialakulásához idő kell, ezért fontos, hogy legyen kitartásunk, bármiről is legyen szó.
Akkor most tegyünk újévi fogadalmat vagy ne tegyünk? Ha engem kérdeznek, akkor tegyünk. De az a fogadalom legyen valami egyszerű, konkrét dolog, amiért képesek vagyunk nap mint nap tenni, amire már amúgy is többé-kevésbé készen állunk. Örüljünk a részeredményeknek, veregessük meg saját vállunkat, ha látjuk, hogy legalább az irány jó. Legyünk folyamatosan tudatában, hogy mit és miért teszünk. Végül a legfontosabb: ne vegyük magunkat halálosan komolyan!

Fábián Tamás
pszichológus

Gyógyhír Magazin