A Me Too (magyarul: Én is) mozgalmat egy évtizede alapította Tarana Burke aktivista: célja az volt, hogy arra bátorítsa a nemi visszaélések áldozatait, nőket és férfiakat egyaránt, hogy minél több emberrel osszák meg történetüket. Azt akarta ezzel elérni, hogy megtörjön a hallgatás, és kiderüljön, a szexuális abúzus számtalan embernek okoz maradandó testi-lelki következményeket. A mozgalom a Weinstein-botrányt követően kapott hatalmas lendületet, amikor a népszerű színésznő, Alyssa Milano azt kérte a Twitter nevű közösségi oldalon, hogy a szexuális zaklatások vagy erőszak áldozatául esett nők használják a #metoo állapotjelölést. (A kettős kereszttel bevezetett rövidítések, az úgynevezett hashtagek lehetővé teszik, hogy a közösségi oldalakon – a Twitteren kívül pl. a Facebookon vagy a főleg fotómegosztásra használt Instagramon – könnyen megtaláljuk hasonló állapotjelzést használó sorstársainkat.) Milano kezdeményezése után pár nappal a People magazin már arról számolt be, hogy csak a Twitteren félmilliónál több ember használta a #metoo hashtaget.

Újraélednek az emlékek
Témánk szempontjából most nem az a lényeges, hogy mekkora vihart kavart a Weinstein-ügy világszerte, hanem a probléma egy lelki egészséget érintő vonatkozása. A már említett Health magazin egyik október vége felé publikált cikkének szerzője, Amanda MacMillan a következő kérdést teszi fel: mit kezdjenek az egykori áldozatok azokkal az érzésekkel, amiket a Me Too mozgalom kelt bennük? Az írásban megszólaltatott egyik szakértő, Katherine Porterfield például a következőkre hívja fel a figyelmet: ezek a történetek egyes áldozatokban újraéleszthetik azokat az emlékeket, érzelmeket, amelyeket az őket ért trauma idején átéltek. Vagyis pont az ellenkező hatást keltik, mint amit ki akartak váltani – nem erősebbnek érzik magukat tőlük, hanem éppen gyengébbnek. Mindez nem azt jelenti, hogy a zaklatás túlélői nem vehetnek részt a társadalmi vitában, tette hozzá Porterfield, csak figyelniük kell az érzelmeikre, nekik maguknak és a környezetükben élőknek is. A pszichológusnő néhány gyakorlati tanáccsal is szolgál azoknak az egykori bántalmazottaknak, akik a felkavaró történetek hatására esetleg küszködnek saját emlékeikkel.

A terápia segíthet
Porterfield szerint az egyik fontos dolog, hogy az áldozatok egyáltalán tisztában legyenek a saját reakcióikkal. A szexuális traumák túlélői ugyanis gyakran maguk is meglepődnek azon, milyen zsigeri válaszokat ad szervezetük az események felidéződésének hatására. A cikkben megszólaltatott egyik szakértő, a pszichoterapeuta Ian Kerner például megemlítette, sok páciens görcsöt kapott, vagy éppen a szívelégtelenség, esetleg más testi elváltozás tüneteit produkálta a felidézett emlékek hatására. Kerner szerint létfontosságú, hogy ilyen esetben tudatosítsuk a szimptómák okát.
Kerner azt is lényegesnek tartja, hogy az áldozatok elgondolkodjanak egy esetleges terápia lehetőségén. Mint a szakember kijelentette, manapság már számos, tudományosan igazolt hatású eljárás segíthet a traumát átélteknek feldolgozni a múltbéli eseményeket, és megszabadulni azok nyomasztó hatásától. Kernek hangsúlyozta, hogy számos, rendkívül hatékony gyógymód létezik az ilyen problémák kezelésére. Sokaknak a rövid vagy közepesen hosszú terápiák is segítenek. A traumák feldolgozására nem okvetlenül a hosszú időt – hónapokat, esetleg éveket – igénylő pszichoanalízis lehet csak jó megoldás.

(A Health cikke az interneten angolul itt olvasható: health.com/sexual-health/me-too-triggering.)

Gyógyhír Magazin