Régen, még a múlt században, nagypapa bélyeget gyűjtött. Órákon át nézegette, rendezgette, szortírozta gyűjteményét. Különösen az állatokat ábrázoló, különleges darabokat szerette. Szakkönyveket bújt, hogy egy-egy ritka kiadású bélyegről mindent megtudjon. Rendszeresen eljárt a klubba, hogy a többi bélyeggyűjtővel találkozzon. Csillogó szemmel újságolta, ha sikerült szert tennie egy valódi ritkaságra. Nagymama ilyenkor a fejét csóválta, jobb helye is lett volna annak a pénznek, amit nagypapa „kidobott az ablakon”. A nagypapa nem volt iskolázott ember, kétkezi munkásként kereste a kenyerét, nyugdíjasként is eljárt dolgozni. Volt érzéke a széphez, megbecsülte a bélyegekbe sűrített művészetet. Nem volt tolakodó, de ha valakiben megérezte az érdeklődés leghalványabb jelét, annak számára nem volt menekvés, végig kellett hallgatnia nagypapa részletes beszámolóját a bélyegvilág hazai és nemzetközi újdonságairól. Nagypapának a bélyeggyűjtés volt a hobbija.
Amikor lehuppanunk a TV elé és órákon át ott ragadunk előtte, akkor az időtöltés. Még akkor is, ha minden nap ezt tesszük. Ám amikor rendszeresen és behatóan tanulmányozzuk a televíziózás szakmai részletkérdéseit a műsorkészítéstől a műholdas vagy földfelszíni sugárzáson át, az egyes műsorok nézettségi adataiig, és mindez nem foglalkozásunkkal jár, senkitől nem kapunk ezért fizetést, akkor valószínű, hogy ez a hobbink. A tétel tehát így hangzik: minden hobbi időtöltés, de nem minden időtöltés hobbi.
A valódi hobbi sok időráfordítással jár, gyakran költséges is. Ha az időt például a családtól vesszük el, esetleg a létfenntartásunkhoz szükséges munka helyett fordítunk időt a hobbinkra, az inkább rossz. Ha az elviselhetőnél nagyobb mértékben áldozunk pénzt a kedvtelésünkre, és az a pénz fájóan hiányzik a megélhetésünkhöz szükséges keretből, az megint csak rossz. Vannak olyan hobbik, amelyeknek egyedül visszahúzódva hódolnak. Ilyenkor fennáll a veszélye a társas kapcsolatok meglazulásának, az izolálódásnak, az elmagányosodásnak. Ez ismét csak rossz.
Egy jó hobbi ugyanakkor gazdagabbá, színesebbé teszi a személyiségünket, aminek számos pozitív következménye van. Ha kiteljesedünk egy hobbiban, identitásunk újabb dimenzióval bővül, minek következtében ellenállóbbak leszünk a hétköznapok környezeti kihívásaival szemben, szilárdabb önképünk nagyobb arzenállal vértez fel bennünket, megküzdési képességünk javul. Ellenállóbbak leszünk, a stresszel folytatott folyamatos harcunkban több eséllyel arathatunk győzelmeket. A színesebb, több árnyalatot felmutató egyéniség közkedveltebb, nagyobb eséllyel válhatunk társaságok kedvelt tagjaivá, vagy találhatunk magunknak értő párt, ha éppen arra van szükségünk.
Az újabban népszerű hobbik gyakran hozzák létre az azonos érdeklődésűek közösségét, gondoljunk például a futó, kerékpározó, kiránduló közösségekre, vagy akár a foltvarró és a főző szakkörökre. Pszichológiai kutatások már régen rámutattak arra, hogy a társas kapcsolatok központi szerepet játszanak az értelmes és boldog élet kialakításának lehetőségében. A közösségben végzett hobbik ilyen módon hozzájárulhatnak egy teljesebb és boldogabb élethez. Amikor a hobbinkkal foglalatoskodunk gyakran teljesen belemerülünk a tevékenységbe, kívül kerülünk a világ hétköznapiságán, feloldódunk a pillanatban, az aktív pihenés jut osztályrészünkül. Ez az élmény a Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow.
Nemrégiben azt kérdezte tőlem valaki, miért ilyen népszerűek a felnőtteknek szóló kifestőkönyvek. A fentiek alapján már nem nehéz a válasz: a kifestők eleinte jó időtöltést, később egyeseknek jó hobbit jelentenek, amelyben ismét megtapasztalhatják a szabad gyermeki énállapot csodáját, feloldódhatnak egy kellemes tevékenységben, azaz megtapasztalhatják a flow-t. Sikerélményhez jutnak, ami erősíti az önmaguk pozitív oldaláról alkotott képüket, ezzel megerősödik stressztűrő képességük. Gazdagítja identitásukat, magabiztosabbá válnak, könnyebben kapcsolódnak közösségekhez, ezáltal boldogabbak lesznek.

Ön mivel tölti az szabadidejét?

Fábián Tamás
pszichológus

Gyógyhír Magazin