A tünetek mindenkinél másként jelentkezhetnek, nagyon sokfélék lehetnek, de nem szabad a legsúlyosabbakat megvárni – amikor azért iszik valaki mindennap, hogy ne legyen rosszul. Nézzük meg röviden, milyen tünetek esetén lehet már szenvedélybetegségről, alkoholizmusról beszélni.

• Ha a napi elfoglaltsága az alkohol fogyasztására, annak elérésére korlátozódik;
• Ha azért kell alkoholt innia, hogy jobban legyen, és elmarad a napi szükségletekhez szükséges étel- és folyadékbevitel.
• Az italfogyasztás egyre gyakoribbá válik, az alkohol mennyisége növekszik;
• Minden ok az ivásra (ha jó kedvem van azért, ha rossz azért, meg egyébként is megérdemlem);
• Minden alárendelődik, csak az ivás az elsődleges;
• Egyre több konfliktus jelenik meg az érintett életében;
• Megjelenik a SZÉGYEN érzése, elkezdődnek az alkoholista játszmák a családban;
• Titkok és a hazugságok uralják a mindennapokat.
• Ha valaki napi rendszerességgel kerül olyan alkoholos állapotba, ami „filmszakadást” idéz elő.

Az alkohol károsítja a májat, a szívet, az érrendszert és az agyat. Nemcsak a testi egészség romlását idézi elő, hanem tönkreteszi a lelket, a gondolkodást, és megjelenik a viselkedésben, a kommunikációban is. Ha az alkoholbeteg huzamosabb ideig van jelen egy közösségben (családban) az eltorzult érzelmi, értelmi, gondolkodásbeli működés megmérgezi a környezetet, és ez a patológiás működési mód generációkon keresztül öröklődik. Nagyon fontos, hogy a felépülés során az alkoholista családtagjai is kapjanak segítséget.

A tapasztalatom az, hogy az emberek általában magukra maradnak problémájukkal. A szégyen érzése olyan erős, hogy inkább egyéb megoldásokat keresnek a problémára: nem vesznek tudomást a problémáról vagy felmentik a szenvedélybeteget: „mások is isznak”, „sokat dolgozik, megérdemli” stb. Ez természetesen nem hatékony. 

Gyógyhír Magazin