– A díjra való jelölés óta egyre több történetet olvasok Önről a Facebookon és a díj honlapján. A sztorikban visszatérő motívum, hogy Ön mindig elérhető. Hogyan lehetséges ez?

– Úgy gondolom, hogy jó, ha az orvos olyan képet alakít ki magáról a betegeiben, hogy szükség esetén bármikor merjenek hozzá fordulni segítségért. Szerintem az orvosi lét alapeleme az elérhetőség. Nincs olyan ígérvény, hogy a baj csak 8-tól 4-ig jöhet. Volt egy olyan esetem, ami meggyőzött arról, hogy élet múlhat azon, hogy felvesszük-e a telefont. Egy csecsemőt hosszabb ideig kezeltünk, majd hazaengedtük. Néhány nap múlva, délután felhívott az édesapja és örömmel mondta, hogy minden rendben van. Este 10-kor ismét csörgött a telefonom. Az édesapa elhaló hangon mondta, hogy a gyermek hasa hirtelen hatalmasra puffadt és emiatt leállt a légzése. Mondtam, hogy mit kell tenni, de a szülő nem mert nekiállni az újraélesztésnek. Rákiáltottam, hogy azonnal tegye, amit mondok. A két szülő az utasításoknak megfelelően szabályos újraélesztést kezdett, majd úgy 20 másodperc múlva felsírt a gyermek. Azóta már sok év telt el, és a gyermek teljesen egészséges. Belegondolni is szörnyű, hogy mi lett volna, ha nem lettem volna akkor elérhető. A családom ugyanúgy áll a mindenkori elérhetőségemhez, mint én. Persze a munkámmal járó folyamatos készenlét első számú elviselője a feleségem, aki művészettörténész és nagyszerű asszony, és minden pillanatban arra törekszik, hogy biztos és nyugodt hátteret teremtsen számunkra.

– A fia is követi Önt a pályán?

– Tanúja volt a mindennapi otthoni beszélgetéseknek, amelyekből rendre kiderült, hogy milyen élmények, drámák részesei vagyunk mi, orvosok. Feltehetően nagyobb volt a vonzás, mint a taszítás, mert egyszer csak bejelentette, hogy orvos lesz. Ebben pedig igazolását láttam annak, ahogyan és amit csinálok.

– Vannak követői, emberi attitűdjei, hozzáállása, ars poeticája tekintetében?

– Egyszer egy 4 éves gyermeket vizsgáltam a sebészeti ambulancián, aki hasi fájdalomra panaszkodott. A vizsgálat után kint a folyosón az anyukájának bejelentette, hogy ő orvos lesz. 15 évvel az eset után az édesanyja felhívott és elmondta, hogy felvették a gyermeket az orvosi egyetemre. Őt tekintem igazi követőmnek. De a nálunk lévő szakorvos jelöltekkel is nagyon szeretek foglalkozni. Olyan viszonyunk van velük, hogy minden mozdulatunkat figyelik – nagy a felelősség …

– Egy szülő azt mesélte nekem, hogy Ön verset mondott neki.

– Kosztolányit idéztem. A műtét előtti időszak maga a dráma, de ahogy túl vagyunk rajta, már gyorsan távolodunk tőle. Olvassák el A bús férfi panaszaiból a „Most elbeszélem azt a hónapot” kezdetű részt. És meg fogják érteni, mi mindent él át a szülő a betegség kezdetétől a gyógyulás bekövetkeztéig!

Vincze Kinga

Gyógyhír Magazin